tóth gabi
Enikő és Peti házassága komoly mélypontra jutott a TV2 párkapcsolati reality-jében. Vajon mi lesz a sorsa a Házasság első látásra szereplőinek?
Több mint négy hete indult hódító útjára a TV2-n a Házasság első látásra, az a rendhagyó párkereső reality, amiben egy háromfős pszichológusi gárda állította párba a szerelemre vágyó szingliket, akik azonnal ki is mondták egymásnak a boldogító igent, fejest ugorva ezzel egy igazi mélyvízbe.
A házaspárok kapcsolata azóta igazi érzelmi hullámvasútnak mondható, senki sem úszta meg konfliktus nélkül. Egyre inkább úgy tűnik, hogy Petra és Andris, valamint Enikő és Peti házassága a legviharosabb, a 25 éves nő már el is költözött a személyi edzőként tevékenykedő férjétől, csak a közös programokon - például párterápián - találkoznak.
A párkereső reality kedd esti adásában sajnos ismét a könnyeké volt a főszerep, Enikő ugyanis még mindig nem költözött vissza Petihez, és egyelőre fogalma sincs arról, hogyan fog alakulni a házasságuk.
„Valahogy tényleg máshogy állunk érzelmileg, és nem egyszerű. Próbálok már nem sírni, csak már nekem sem olyan egyszerű. Nem tudom, hogy hogy fog alakulni a mi sztorink, vagy a mi házasságunk, de azt gondolom, hogy tényleg ezt túlbeszéltük. Én a megoldáson szeretnék már gondolkodni"
- kezdte Enikő a kamerák előtt, majd el is pityeregte magát.
„Nagyon nehéz most ez a házasság abból a szempontból, hogy nem élünk együtt Petivel. Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk. Ő egyáltalán nem keres engem, ha beszélünk is SMS-ben, akkor az azért van, mert én írok neki. Bennem ez is egy kis tüske"
- mesélte könnyezve Enikő.
Férje, Peti is egyetértett abban, hogy ez a kísérlet sokkal keményebb érzelmileg, mint amennyire valaha is gondolták volna, férfiként még sosem élt meg ilyen mély és intenzív érzéseket.
„Nem gondoltam, hogy ez ilyen mélyre tud szaladni, de szerintem mindenki tanulni fog belőle, és egy nagyon jó utózöngéje tud ennek lenni akár egy önismereti vagy párkapcsolati dologgal kapcsolatban"
- nyilatkozta Peti kissé búskomoran.
Vajon hogyan folytatódik a két fiatal házassága?