Létrehozva: 2024.02.16.

Paprika Dorina szakított: „Mentálisan kell összeszedni magam”

Paprika Dorina nehéz időszakon megy keresztül. Nemrég komoly hasi műtéten esett át, most újabb törés érte: szakítottak párjával.

Paprika Dorina mindig szívesen osztotta meg az életét a rajongókkal, a nagyvilággal, így azt is tudni lehetett, jó ideje él párkapcsolatban. Bár erről nem, vagy csak nagyon ritkán beszélt, de abból sosem csinált titkot, hogy a szíve foglalt. 

Paprika Dorina
Paprika Dorina: Megborult az életem (Fotó: TV2)

Azon túl, hogy 17 évesen szerepelt a Séfek Séfe főzőversenyben, tavaly pedig a Farm VIP-ban vállalt „szerepet”, láthattuk a TV2 népszerű celeb főzőműsorában, itt engedett egy kis betekintést magánélete ezen részébe, ugyanis a Hal a tortánban szerelmét is megmutatta. Úgy tűnt, hogy Dorina élete egyenesbe ért, hiszen több mint ötven kilót fogyott, és az egykori teltkarcsú lányból egy igazi bombázó lett, mégsincs minden rendben az életében. A lapunkhoz eljutott információk szerint nagyjából négy év után Dorina és szerelme szakítottak.

Paprika Dorina: Igyekszem minél hamarabb mentálisan is összeszedni magam

A Ripost telefonon kereste a fiatal lányt, aki információnkat nem erősítette meg, de nem is cáfolta. Kérdésünkre, hogy van a négy héttel ezelőtti komoly hasi műtétje után, sejtelmesen válaszolt.

Köszönöm szépen, egészségügyileg napról napra jobban vagyok” – kezdte lapunknak. „Még nem gyógyultam meg teljesen, de kezd az életem visszatérni a régi kerékvágásba. Ugyanúgy teszek-veszek, intézem a dolgaimat, és végre visszaülhettem a volán mögé is, így már nem szorulok segítségre a közlekedésben sem. Az edzés egyelőre tilos, de már nagyon hiányzik. Tudom, hogy türelmesnek kell lennem magammal szemben, de inkább betartom az orvos utasításait, mintsem bármilyen komplikáció lépjen fel nálam” – részletezte a fiatal lány. „Jó, hogy le tudom kötni magam, nem csak a fekvéssel telnek a mindennapok, mert nagyon lassan teltek a napok. Úgy érzem, kezdek a régi lenni. Dolgozom azon, hogy a régi kerékvágásba álljon vissza az életem."

Sajnos több szempontból is megborult az életem. 

„Igyekszem minél hamarabb mentálisan is összeszedni magam – mondta Dorina a Ripost-nak.

@farmviptv2 @Paprika Dorina aranyköpés gyűjteményei tovább erősödtek🙈😄👀 #farmvip #tv2 ♬ eredeti hang - Farm VIP


 

 

origo.hu

Így zajlottak Hszi Csin-ping kínai államfő fogadásának előkészületei a Budai Várban

origo.hu

A világháborúról beszélt Putyin

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

magyarnemzet.hu

Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került

origo.hu

Katonák ezrei és tankok százai lepték el Moszkvát

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott