RETRO RÁDIÓ

Tragédia: rövid betegség után elhunyt a közkedvelt színész

H. A.
Szerző
H. A.
Létrehozva2023. 12. 13. 11:40
Frissítve2023. 12. 13. 16:22

A színész rövid betegeskedést követően hunyta le örökre a szemét.

61 éves korában elhunyt Andre Braugher amerikai színész, akit a közönség leginkább a Brooklyn 99: Nemszázas körzet című vígjáték sorozatból ismerhet, mint Ray Holt kapitány megformálóját.

A színész számos filmben és sorozatban játszott / Fotó: Pexels

Andre Braugher első filmszerepét Az 54. hadtestben kapta, ahol Matthew Broderick és Denzel Washington oldalán játszott. A hírnevét elsősorban a Brooklyn 99: Nemszázas körzetnek köszönheti, de játszott többek között a Gyilkos utcák című sorozatban is, ahol Frank Pembleton nyomozót formálta meg: alakításáért Emmy-díjat is kapott. 2006-ban ugyancsak elnyerte a díjat a Thief című krimi-thrillerben nyújtott játékáért: a minisorozat összesen 6 epizódot élt meg. Utolsó szerepét 2022-ben kapta, ekkor az Azt mondta című filmben játszott.

Andre Braugher feleségét, Ami Brabsont  a Gyilkos utcák forgatásán ismerte meg. A pár 1991-ben házasodott össze és három gyermekük született: Michael, Isaiah és John Wesley. Egy 2020-as interjú során a színész azt nyilatkozott, úgy döntött, a családjával tölt több időt, de nem bánta meg.

Érdekes karrier volt, bár azt hiszem, lehetett volna nagyobb is

- mondta ekkor Andre Braugher.

A hírek szerint a színész még hétfőn hunyt el. A halál okával kapcsolatban egyelőre nincs információ: annyit lehet tudni, hogy Braugher rövid betegeskedést követően hunyt el - írja a Mirror.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.