RETRO RÁDIÓ

Bajba került kolléganőjüknek gyűjtenek autóra a Dancing with the Stars táncosai

Bé
Szerző
Létrehozva2023. 12. 17. 16:00

Speciális autóra gyűjtenek a házomlásban megsérült balerinának. Megható, honnan jött a segítség.

Családként segítenek bajba jutott kolléganőjüknek a Dancing with the Stars táncosai. Az Operettszínház táncosa, Tóth Nikolett tavaly szenvedett súlyos balesetet.

„Nagyon minimális esély van"

A mindössze 26 éves Tóth Nikolett még tavaly június 27-én szenvedett súlyos koponya- és gerincsérülést, amikor kedvese társaságában a Jókai utcán keresztül a munkahelyükre tartott, s rá omlott egy lakóház épületrésze. Állapota napokig kritikus volt, az sem volt biztos, hogy egyáltalán túléli a szörnyű balesetet. Az első vizsgálatok végül biztatóak voltak, ám a lány kerekesszékbe kényszerült.

Egy évvel a tragédia után a Borsnak mesélt hogylétéről:

Az állapotom romlás felé indult. Először az egyik kezem, most már a másik kezem kezdett el gyengülni. Most ezekkel van a legnagyobb probléma és feladat

– vallotta be Niki, majd folytatta: 
Az orvosok nem igazán biztattak soha, mert nagyon súlyos gerincvelő-sérülésem van, nagyon minimális esély van arra, hogy felálljak. Nagyon minimális van, és én ebben hiszek” – mondta a lány, aki elismerően nyilatkozott családja és orvosai kitartó helytállásáról. Úgy fest, nemcsak ők, hanem kollégái is mindenben igyekeznek támogatni őt.

Tóth Nikolett kerekesszékbe kényszerült, de bízik a teljes felépülésben (Fotó: TV2 Tények)

Karácsonyi ajándékra gyűjtenek

A Dancing with the Stars profi táncosai egy Niki számára dedikált jótékonysági eseményen vettek részt, s közösségi oldalukon is támogatásra buzdították követőiket. A műsorban Király Lindát megtáncoltató Suti András például így írt:

Kedves Barátok, Ismerősök! Egy csodálatos balerinának a felépülését szeretnénk támogatni, akit súlyos baleset ért. Nikinek a kezelések mellett nagy szüksége lenne egy speciális autóra, ami segítheti a mindennapjait! Kérünk titeket arra, segítsünk együtt, hogy egy csodálatos karácsonya lehessen és meg tudjuk ajándékozni” – írta Instagramjára a táncos. Stana Alexandra pedig így fogalmazott:

Mi táncosok sokszor mondjuk azt, hogy mind egy nagy család vagyunk. A család pedig összetart, legyen szó bárkiről.

„Nem hagyunk harcost magára a csatamezőn. Most arra kérünk Téged, legyél Te is a családunk tagja és támogasd annak a csodálatos balerinának a felépülését, akit nemrég súlyos baleset ért.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.