Létrehozva: 2023.11.03.

Letaglózó: kiderült, mire készült a halála előtt Matthew Perry

Már minden elő volt készítve. A színész egyik barátja vetett véget a találgatásoknak.

Mint arról beszámoltunk az egész világot megrázta a Jóbarátok sztárjának, Matthew Perry-nek a halála. Az 54 éves színészre otthonában találtak rá.

Matthew Perry
Matthew Perry 54 évet élt / Fotó: NurPhoto via AFP

Időközben megjöttek az előzetes boncolási eredmények is, amelyek megállapították, hogy Matthew Perry szervezetében nem találták nyomát metamfetaminnak, illetve fentanilnak. Napvilágot látott az is, hogy a színész, mire készült a halála előtt. Athenna Crosby elárulta Matthew Perry egy filmet akart készíteni az életéről, melyben a főszerepre Zac Efront kérte volna fel, akivel a Megint 17 című filmben dolgoztak együtt.

A színésznő elmondta, azért szerette volna, ha Zac Efron kapja a főszerepet, mert korábbi közös filmjükben is remek munkát végzett, amikor az ő fiatalabbik énjét kellett eljátszania. A 2009-ben bemutatott Megint 17 című vígjátékban, Perry egy Mike O'Donnell nevű középkorú apukát alakít, akinek zsákutcába fordult a karrierje, mindkét gyereke utálja őt, ráadásul felesége épp most adta be a válókeresetet. Egy kétségbeesett pillanatban aztán hirtelen visszaváltozik a 17 éves önmagává, akit Zac Efron alakít. Ezután esélyt kap arra, hogy újrakezdje az életét, de végül rá jön arra, hogy csak értékelni kell azt amije van.

A Megint 17 egy másik szereplője egy hosszú nyilatkozatban tisztelgett Perry előtt. Thomas Lenneon úgy emlékszik a színészre, mint „a szorongás karikatúraszerű kabalájára, egy matiné bálvány csomagolásában. Kanadai teniszprofi. Szívtipró, akinek a szíve dobogott. Drámaíró. Véletlen szupersztár” - írja a People.

 

origo.hu

Romhalmaz lett a luxushotelnek szánt emeletes hajóból - képek

origo.hu

Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

magyarnemzet.hu

Pressman nem hagyta szó nélkül Orbán és Zelenszkij egyeztetését

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

travelo.hu

Nem mindennapi hajó szelte a Tisza habjait Kiskörénél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Két éve nem lépett már színpadra Tompos Kátya – galéria

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője