Létrehozva: 2023.09.08.

„Nagyon szegény családból származom” – múltjáról vallott Mányi József, a Séfek Séfe versenyzője

Mányi József komoly céllal lépte át a Séfek Séfe ajtaját. A roma származású fiatalember egy üzenetet szeretne átadni mindenkinek: a legnehezebb körülmények közül is kellő kitartással ki lehet törni.

Mányi József egy Szolnok megyei faluból indult útnak, hogy megvalósítsa álmát. A 38 éves fiatalember bár sok mindent elért az életében, mégis többre vágyik. Nehéz családi körülményei ellenére is tanári diplomát szerzett, tizenöt éven át tanított, két évvel ezelőtt azonban komoly döntést hozott.

„Tizennyolc éves koromban kezdtem dolgozni egy általános iskolában, közben elvégeztem a tanítóképző főiskolát. Mindig is szerettem főzni, két évvel ezelőtt újra visszaültem az iskolapadba és megszereztem a szakács képesítést.”

A két szerelem közül végül választanom kellett, és a főzés mellett döntöttem. 

„Nem tartom kizártnak, hogy a későbbiekben ez a két tevékenység összefonódik az életemben, és újra oktatni fogok, de már a szakács szakmát. Tudom, hogy ehhez még tanulnom kell, de időm van bőven” – mondta mosolyogva Joci a Ripostnak.

Mányi József
A roma származású fiatalember egy üzenetet szeretne átadni mindenkinek: a legnehezebb körülmények közül is kellő kitartással ki lehet törni (Fotó: TV2)

Példát szeretne mutatni a fiataloknak

Azon túl, hogy a TV2 népszerű gasztroreality-je egy újabb lehetőség számára, komoly cél vezérelte.

A legfontosabb, ami talán mindenki számára üzenetként hathat, szeretném megmutatni, hogy bárhonnan érkezzen is az ember, mindegy milyen a származása, kellő kitartással, szorgalommal, tanulással és akarattal bárhova el lehet jutni.

Nagyon szegény családból származom. A szüleimnek nincsen szakmája, mindig is kétkezi munkából éltek. Hárman vagyunk testvérek, az öcsém az informatika irányába ment, a húgom egy óvodában dolgozik, most pedig főiskolára készül.”

Mindhárman tanultunk, pedig korlátozottak voltak a lehetőségeink anyagi szempontból. Édesanyám és édesapám mindent megtett azért, hogy mindenünk meglegyen.

„Biztosították a hátteret, hogy az iskolára, a tanulásra tudjunk koncentrálni, hogy anyagilag jobb és biztosabb életet tudjunk teremteni magunknak, mint ahogy mi felnőttünk" – mesélte lapunknak, majd hozzátette, más oka is volt, hogy szerencsét próbál a Séfek Séfében.

"Van egy 17 éves gimnazista lányom, nagyon szuper csaj, szinte barátok vagyunk. Okos és egészségügyi pályára készül, gyógyszerész szeretne lenni, én pedig teljes vállszélességgel támogatom ebben. Mindent miatta csinálok, ő volt a másik oka, amiért jelentkeztem a versenybe. Szeretném, ha általam hinne ő is magában" – mesélte a büszke édesapa.

Mányi József
Tiszabőn egy büfét üzemeltet, ahol élhet a főzés iránti szenvedélyének (Fotó: TV2)

„Gazdagok nem vagyunk, de mindenünk megvan”

Joci Szolnok megyében, Tiszabőn nőtt fel, és miután elbúcsúzott a tanári állásától, vállalkozásba kezdett.

„Van egy fagyizónk, büfénk.”

Gazdagok nem vagyunk, de mindenünk megvan, ami egy normális, egészséges élethez szükséges. 

„Rengeteget dolgozunk, de imádjunk a munkánkat. A feleségemmel és a lányommal hárman, kis családban, de annál nagyobb boldogságban élünk. Remélem, hogy az itteni fiatalságnak példát tudok mutatni, és meglátják, az Isten háta mögötti helyről is ki lehet törni és boldog életet lehet élni romaként” – árulta el a versenyző.

Hogy Jocinak sikerül-e meggyőznie a három séfet az „alkotásával”, az a mai adásból kiderül.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meglepő dolog derült ki ifj. Schobert Norbertről - videó

vg.hu

Hullanak mint a legyek az orosz vadászgépek – megérkezhetett Ukrajnába a Nyugat segítsége

ripost.hu

Végre kiderült, hány tojás kell a tökéletes piskótához

vg.hu

Bealkonyul a turizmusnak, vége szakad a pandémiát követő aranyéveknek

origo.hu

Majd két év után lőtt újra gólt, mégsem tud felhőtlenül örülni Schäfer András

mindmegette.hu

Eddig tuti, hogy rosszul pucoltad a kivit – íme a világmegváltó praktika

ripost.hu

Ezt tedd most a kertben, és virágáradatot kapsz cserébe tavaszra

ripost.hu

Ez ám a nagy fordulat: Vitray Tamás nem azt a nőt vette el, aki legutóbb a barátnője volt

ripost.hu

A dögös kamionos Szilvia párjával járja a világot

ripost.hu

„Fontolgatom a lehetőségét” – Marco Rossi mellékállást vállalna

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Nem fogom az időmet vesztegetni” – Varsányi Réka kitálalt Alekoszról

LELKIZŐ

Bunyós Pityu komoly műtéten esett át: "Nagy bajban voltam"

LELKIZŐ

"Mindig fájt a fejem, emelkedett a vérnyomásom" – Megszólalt kilépéséről a Pokolgép énekese

LELKIZŐ

„Összeroppantott” - pánikbetegségéről vallott Tóth Gabi

LELKIZŐ

Sáfrány Emesét kísérti a felnőttfilmes múltja

LELKIZŐ

A szív megszakad: Károly király könnyekben tört ki egy kisfiú levele miatt - Fotó!