tóth gabi
Világszerte szülők milliói lélegeztek fel, amikor péntek reggel véget ért a nyári szünet. Nem úgy a színésznő…
Mémek ezrei lepték el az internetet augusztus utolsó napjaiban és persze szeptember 1-én arról, ahogyan a iskoláskorú gyerkőcök szülei pezsgőt bontanak, miközben lurkóik a háttérben éppen felszállnak az iskolabuszra. A lájkok számát nézve tényleg rengetegen osztoznak az örömben, hogy mostantól hétköznap délelőttönként a kölyök már a tanárok és az iskola gondja, egészen az őszi szünetig.
„Túl kevés idő jutott nekünk...”
A Ripost arra volt kíváncsi, hogy Köllő Babett koccintott-e férjével, amikor a 13 éves kamasz lányuk, kilépett az ajtón és megkezdte az új tanévet. A színésznő kedveli és érti is a humort, így tényleg arra számítottunk, hogy még fényképet is küld az idilli pillanatról, de Babett meglepő választ adott.
„Nos, nem én vagyok a jó példa, mert bár én is láttam a mémeket, nekem könny szökik a szemembe, ha szembejön velem egyik-másik, és nem érzek sorsközösséget a képeken látható boldog szülőkkel.
Milla számára egyébként már napokkal ezelőtt elkezdődött a suli, és megmondom, ahogy van, én nagyon utálom, hogy nincs itthon.
Sajnos túl kevés közös idő jutott nekünk a nyárból. Én rengeteget forgattam a Sztárban Sztár leszekkel , és gyakorlatilag augusztusban lettem szabad”- kezdte a Ripostnak Köllő Babett, aki azt is bevallotta, hogy bizony szíven ütötték lánya szavai, aki már egy hónappal az iskolakezdés előtt arra vágyott, hogy találkozhasson az osztálytársaival.
„Most képzeld el! Nagy izgalommal vártam a közös nyaralást, és amikor eljött végre az én időm, Milla benyögte, hogy ő már nagyon szívesen ülne az iskolapadban, mert hiányoznak neki a barátai. Én persze mosolyogtam, de belül potyogtak a könnyeim és üvöltöttem. A nyaralásból hazatérve pedig természetesen engedtem, hogy azokkal töltse a maradék szabadidejét, akikkel szeretné. Ez a világ rendje, de azért hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem néztem utána vágyakozva, amikor kilépett az ajtón és elindult a haverjaihoz”- mesélte a színésznő, aki már most fél attól az időszaktól, amikor a kamasz lánya először húzódik el az anyai ölelés elöl. „Milla egy csöndes és visszahúzódó lány, aki ma még igényli és elfogadja az ölelésemet. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy ez egyik pillanatról a másikra fog megváltozni.
Már most mondom, hogy ha ez bekövetkezik, akkor ha nem is a szeme láttára, de tuti sírdogálni fogok.
Egyébként én az a fajta szülő vagyok, aki hagyja, hogy a gyermeke szép lassan feszegesse a hattárait, szóval nem várom el, hogy mindig anyuci pici lánya maradjon. De azért örülnék, ha még egy kicsit igen...”- nevetett Köllő Babett.