Létrehozva: 2023.09.27.

Romantikus sztori, családi titkokat árult el Mező Misi

Feleségéről és a kapcsolatukról is őszintén beszélt.

Mező Misi nagyon ritkán oszt meg a zenei életén kívüli történéseket, a magánéletét pedig szigorúan védi. Orosz Cynthia Stories Podcast című műsorával azonban most kivételt tett, és sosem hallott családi történeteket osztott meg az életéről.

Fotó: Stories Podcast

A Magna Cum Laude frontembere elmondta, hogyan ismerkedett meg a feleségével, és felidézte, milyen cselhez kellett folyamodnia egy koncerten, hogy szóba elegyedhessen vele.

Mindig láttam, hogy ott van, de a végére eltűntek a nővérével. Idegesített, hogy még esélyem sincs arra, hogy megszólítsam bárhogy. Az egyik alkalommal már elegem lett ebből, és gondoltam, bevállalom, hogy koncert közben két nóta között megszólítom, hogy figyelj te ott, farmerkabátos lány, légy szíves a koncert végén várj meg, szeretnék beszélni veled

– idézte fel nevetve kapcsolatuk kezdetét.

Az énekes máig élénken emlékszik gyermekei születésére és arra, hogy egyáltalán nem volt könnyű döntés számára, hogy bent legyen-e a szülőszobában.

Rettegtem, mikor terhes volt a feleségem. Ott szerettem volna lenni a gyerekeim születésénél, ott is voltam mindegyiknél, de rettegtem attól, hogy ha én látom, hogy világra jön a gyerekem, ott vagyok, akkor lesz egy űr a feleségem és köztem

– vallotta be, de rögtön hozzá is tette, hogy akkori félelmei alaptalanok voltak. Azt is elárulta, hogy szerencsésnek érzi magát, mert a felesége három gyermek után is úgy néz ki, mint egy modell

Genetika is, tett is érte. Nyolc hónaposan még rendszeresen úszni járt

– avatta be a nézőket a podcastban, amelyben Orosz Cynthia beszélget a hazai közélet és vállalkozói szféra meghatározó személyiségeivel.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb fordulat jön az időjárásban

origo.hu

Megrázó kettős gyilkosság Diósjenőn - szexuálisan zaklatta nevelt lányait, aztán mindkettőjüket megölte

metropol.hu

Vége, nincs tovább: ő lett a Sztárban Sztár leszek! győztese

magyarnemzet.hu

Kiderült, miért akarja Amerika az orosz–ukrán háború folytatását

ripost.hu

Káprázik a szemünk? Két Korda György a Sztárban Sztár leszek! stúdiójában

origo.hu

Itt van Amerika legújabb háborús terve

mindmegette.hu

Az Auchan is döntött a karácsonyi boltzárról: mutatjuk, hol nem tudsz vásárolni

origo.hu

Milyen egy gyerekszobába szánt okostévé? (x)

life.hu

Ajándékozási kisokos karácsonyra: ha tutira akarsz menni, ezeket tedd a fa alá(x)

kvizjatek.mandiner.hu

Játsszon kvízjátékunkkal és jusson el ön is páros belépőink egyikével Mága Zoltán XVI. Budapesti Újévi Koncertjére!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Hajdú Péter: Ha Molnár Gusztáv újra az italhoz nyúl, meghal

LELKIZŐ

Mazsinak üzent Baukó Éva az ingatlanozás árnyoldaláról: "Csak a melleimet bámulja és kávézni hív"

LELKIZŐ

"Hanna ebből semmit nem fog érezni..." - Krausz Gábor életében új fejezet kezdődik

LELKIZŐ

Jákob Zoli 5 millióval száll be a hatalmas akcióba

LELKIZŐ

Tiszta vizet öntött a pohárba Tóth Gabi: ezért rohant ki a stúdióból vasárnap

LELKIZŐ

A kórházból jelentkezett be a Nemzeti Színház színésznője, friss híreket osztott meg

LELKIZŐ

Olyan üzenetet kapott Tóth Gabi, hogy nem bírta szó nélkül hagyni

LELKIZŐ

G.w.M-nek be kellett látnia: itt a vég