tóth gabi
A férfi halálhírét a menyasszonya erősítette meg a közösségi médiában. Burak Can Tas 23 éves volt.
Szörnyű tragédia történt: 23 éves korában elhunyt a török influenszer és motoros, Burak Can Tas, mindössze néhány héttel az esküvője előtt.
Menyasszonya, Yaren Kara egy szívszorító közleményben erősítette meg szerelme halálhírét:
Hálás vagyok minden napért, amit veled tölthettem, szerelmem. Az én egyetlenem, aki elmondhatatlanul fog hiányozni.
A helyi média beszámolója szerint a tragédia még augusztus elején történt, miközben a fiatal influneszer Tas Aldana városában motorozott. Úgy tudni, hogy elütött egy kutyát az úton, majd ezt követően elveszítette az uralmát a jármű felett és lerepült a motorról.
A mentősök ezután gyorsan kórházba szállították Burak Can Tas-t, de a férfin már nem tudtak segíteni, a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy életét vesztette. A tragédia körülbelül egy hónappal azután történt, hogy férfi megkérte barátnője kezét. Az esküvőt néhány héttel későbbre tervezték - számol be róla a New York Post.