RETRO RÁDIÓ

Eltemették Balázsovits Lajost, a nemzet színészét

B.V.
Szerző
B.V.
Létrehozva2023. 08. 29. 19:16

Augusztus 29-én, szűk körben örök nyugalomra helyezték a Hallhatatlanok Társulatának örökös tagját a Fiumei úti sírkertben.

Nem csak a művészvilágot, az egész országot megrázta Balázsovits Lajos váratlan halála. Augusztus 29-én örök nyugalomra helyezték. Balázsovits Lajos, a nemzet színésze, színházi rendező, színigazgató, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 76 évesen hunyt el hosszú betegséget követően. Szertartását a Fiumei úti sírkertben tartották, amelyen csak a közeli hozzátartozók vehettek részt. A gyászoló család mellett sok barát és pályatárs, kolléga is megjelent, hogy lerója tiszteletét és kegyeletét.

Balázsovits Lajos temetése
Eltemették a legendás színészt  Fotó: Máté Krisztián

A búcsúbeszédet Cserhalmi György mondta, aki igazán megható és szívbemarkoló módon kezdte azt. 

Ez a legnehezebb közös munkánk, Lajos.

Ezután a beszédet átadta a színész lányának, Balázsovits Editnek. Ezt követően a gyászoló hozzátartozók néma csendben, lehajtott fejjel kísérték Balázsovits Lajost végső nyughelyére. Hernádi Judit, Molnár Piroska, Pogány Judit, Tóth Enikő, Zsurzs Kati, Körtvélyessy Zsolt, Szinetár Miklós és felesége, valamit Szirtes Tamás a Madách színház igazgatója is részt vett a búcsúztatáson. Mindegyikük egy-egy szál fehér rózsát tartott a kezében – írja a Bors

A sajtó tiszteletben tartotta a család kérését, miszerint a szertartástól és a gyászmenetről nem készülhet fotó. 

A búcsúzókról és a sírról készült galériánk az alábbi képe kattintva tekinthető meg: 

Balázsovits Lajos temetése
Balázsovits Lajos temetése
Balázsovits Lajos temetése
Balázsovits Lajos temetése
Balázsovits Lajos temetése
Balázsovits Lajos temetése
Balázsovits Lajos temetése
Balázsovits Lajos temetése
Balázsovits Lajos temetése

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.