tóth gabi
Több mint egy évvel a halála után is az egyik „legnépszerűbb” celebnek számít Berki Krisztián. Legalábbis az Instagram-oldalát figyelembe véve...
Tizennégy hónappal ezelőtt hunyt el Berki Krisztián, azonban a social media-ban még mindig fellelhető csakúgy az Instagram-, mint a Facebook-oldalon. Tavaly május 2-án, négy nappal a halála előtt posztolt utoljára, ám azóta is vannak, akik a hozzászólásaikkal életben tartják az oldalt. Na, de nem özvegye, Mazsi, vagy más családtagja, hanem azok az internetezők, akik ennyi idő elteltével sem tudják magukban tartani a véleményüket. A hónapok egyre telnek, ám az egykori médiasztár követői száma mit sem változott. Mai napig több mint háromszázezer követővel rendelkezik, ami egy gyakorlott social media személynek is meglehetősen szép eredményt jelent, pláne nulla aktivitással.
Berki Krisztián rendkívül megosztó személyiség volt, úgy tűnik, sokakban mély nyomot hagyott, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy időnként posztjai alatt feltűnnek az újabb és újabb véleménynyilvánítások, melyek között csak kevés pozitív hangvételű akad. Válasz azonban nem érkezik, egyetlen ember tudna erre reagálni, Mazsi, ám ő korábban sem állt le a fotelhuszárokkal harcolni. Mindenesetre megdöbbentő, hogy halála után is még mindig ő az egyik legnépszerűbb celeb a magyar internetes világban.
Szerettük volna megkérdezni Mazsit, van-e bármilyen terve az oldal felszámolásával, azonban lapzártánkig nem értük el.
Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta a Ripostnak elárulta, a gyász folyamatába tartozik az is, hogy képesek legyünk ezen a ponton is elengedni szerettünket.
Ha valaki kezeli az elhunyt oldalát, vagy legalábbis van hozzáférése, önmagában el kell tudnia dönteni, hogy benne okoz-e zavart, vagy sem.
Ha ő úgy érzi, még nem megy, akkor lehet, hogy jobb az elkerülés és az ignorálás, vagyis egyelőre nem foglalkozik ezzel, nem néz rá arra az oldalra, sokkal inkább belül próbálja megérteni, mit érez. Időt kell hagyni magának, és megvárni, míg elég erős lesz, hogy foglalkozni tudjon vele. Ha valaki egy elhunyt profiljához kommentál, saját önös céllal teszi, ami mögött állhat jó- vagy rosszindulat is – mondta lapunknak Dr. Makai Gábor, aki szerint a gyász folyamatának a része az elengedés, ehhez tartoznak hozzá az emlékek, amik gyakran jöhetnek szembe velünk az internetnek köszönhetően.
A kezdeti szakaszban sokkal inkább érintenek rosszul a közösségi oldalakon látott képek, felvételek vagy videók.
Bennünk él tovább az illető, és eljutunk arra a pontra, amikor már nem okoz bennünk zavart, zaklatottságot egy-egy ilyen pillanat. Ha képes vagyok nyitni újra a világ felé, akkor a tárgyi emlékek alapvetően nem okoznak pszichésen érzelmi zavart. Inkább segít az emlékezésben. Egy idő után lehasadnak a negatív, fájdalmas érzések – mondta érdeklődésünkre.