3 hónapja

Ajaj! Tóth Andi újra szakított? „Elegem lett. Egyikőnk sem engedett”

Heves vitáról számolt be Tóth Andi, különalvás lett a vége. A pszichológus szerint ezen a ponton át kéne gondolni a viszonyokat.

Tóth Andi nem fél megélni az érzelmi skálája minden lépcsőfokát, s ezt olykor a rajongói elé is tárja. Örömeiről, sikereiről is rendre beszámol közösségi oldalain, csak úgy mint a rossz élményekről, kapcsolati válságokról. Néhány hete egy élő bejelentkezésben részletezte Marics Petivel való szakítását, most pedig egy új „kapcsolati válságról” számolt be.

Andi csúnya veszekedésen van túl (Fotó: YouTube)

Vita lett belőle..."

Éjszaka 24 óráig elérhető Instagram-sztoriban tárta követői elé a nagy veszekedést egy számára fontos hímmel. Egy csetbeszélgetésről készült képernyőfotót osztott meg Andi, az nem derült ki, hogy kinek öntötte ki a lelkét, mindenesetre részletesen vallott a vitáról, ami nagyon megviselte őt.

"Én már aludni akartam, ő még nem, de már ágyban voltunk, kifliben, csak szemben volt velem" – kezdett bele a történetbe Andi. "De akárhányszor lecsuktam a szemem, a mancsát, úgy mint a videóban, rátette az arcomra" – folytatta az énekesnő, egyértelművé téve, valójában rottweilerével, Bailey-vel történt az ominózus vita. 
Próbáltam megbeszélni. De ő is jó érvekkel jött. Aztán vita lett belőle." 

Elegem lett. Egyikőnk sem engedett. Én hátat fordítottam neki. Erre megsértődött és kiszállt az ágyból. Most inkább a földön alszik

– zárta sorait Andi.

Különalvás lett a szóváltásból. Fotó: YouTube

Féltik a rajongói Andit

Nem ez az első eset, hogy párkapcsolatként tekint a kutya–gazdi viszonyukra. Andi rendszeresen oszt meg fényképet, videót, amin a kutyust fejleszti, vagy játszik vele önfeledten, intim közelségben. Ugyanis korábban rajongói elé tárta, ahogy „szájra puszit” váltanak, s arról sem most esett először szó, hogy egy ágyban, összebújva alszanak. A kommentelők már többször kifejezték ellenérzéseiket, attól féltették Andit, hogy ez a furcsa, szoros kapcsolat gátolni fogja őt egy későbbi pártalálásban.

 

Hús-vér emberi kapcsolatok kellenének

Ezt támasztják alá dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus szavai is, aki lapunk felkeresésére korábban is elmondta szakértői véleményt Andi és Bailey kapcsolatáról, az új fejlemények fényében pedig most kifejtette:
"Alapvetően a kutya tud adni egyfajta biztonságérzetet, képes csökkenteni az ember belső feszültségét. Ezzel egy bizonyos szintig nincs is probléma, akkor kell elgondolkodni, ha a gazdi a kutyával való összeolvadás miatt elutasít más kapcsolatokat, és izolálja magát a külvilágtól" – szögezte le. 

Előfordulhat, hogy a kutya észrevétlenül társsá, gyerekké vagy párkapcsolattá alakul a gazdi szemében, s ezért a kutyával éli meg azokat az impulzusokat, amiket hús-vér emberi kapcsolatokban kellene.

A szakember szerint a szakítás miatti gyász feldolgozásában támasz lehet egy kutya jelenléte, de idővel tudni kell nyitni mások felé, s fel kell ismerni, milyen funkciót tölt be az életében a kutya, s mennyire gátolja ez a viszony más kapcsolatok kialakításában.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Gusztustalan betolakodók jelentek meg Magyarországon, hatalmas a veszély

origo.hu

Ötmillió forintért vett kutyát a TV2 sztárja

life.hu

Egy árulkodó hang, ami a gyilkos szívbetegség jele lehet: elalvás előtt kell odafigyelni

ripost.hu

A halálba vezette a Google Térkép az édesapát, aki a kislánya szülinapi bulijáról ment haza

origo.hu

Rita Ora szinte meztelenül találkozott a hercegi párral - fotó

travelo.hu

Eltévedt kisoroszlánt találtak Szabadka mellett az országúton

vg.hu

Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc(x)

she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

ripost.hu

Gáspár Győző a Fradi-lelátó divatdiktátoraként pózolt - Fotó!

life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

„Amit szükséges, megbeszélünk” – Suzy kitálalt volt férjével való kapcsolatáról

LELKIZŐ

"Él még benne a remény" – kiderült, erre vágyik Aurelio kislányának édesanyja

LELKIZŐ

Straub Dezső: Nem haragszom Götz Annára

LELKIZŐ

"Szeretném, ha egy gyerek sem érezné ezt": Gáspár Zsolti ismét segített

LELKIZŐ

Itt a teljes igazság: G.w.M mindent elmondott a kórházról

LELKIZŐ

Születésnapja előtt tragikus hirtelenséggel halt meg a színész

LELKIZŐ

Megrázó vallomást tett Lerch István felesége: a magyar zenész súlyos beteg

LELKIZŐ

Köllő Babett könnyek között beszélt gyermekei elvesztéséről – videó