Létrehozva: 2023.06.08.

Mentőt hívott magára az Omega zenésze

Újabb rossz hírek érkeztek Molnár György Elefánttól. Az Omega zenésze mellkasi panaszai miatt nemrég mentőt hívott magára. Bár már számos vizsgálatot végeztek rajta, egyelőre nem derült ki, mi okozza a problémáját.

Néhány hónappal ezelőtt még örömmel mesélte Molnár György Elefánt a Borsnak, a hosszú küzdelmes hónapok után búcsút inthet daganatos betegségének. Az Omega gitárosának utolsó vizsgálatai megnyugtató eredményeket hoztak, nem alakultak ki áttétek a szervezetében. A zenész karácsonya már aggodalom nélkül telt, életkedve visszatért, azonban most újabb nyugtalanító panaszok jelentkeztek nála. Valószínűleg nincs összefüggésben korábbi problémájával, de egyelőre még nem derült fény arra, mi lehet a baj.

„Vizsgálgatnak, mert valami a szívem táján nincs rendben” – kezdte a Ripostnak a zenész. 

Rám nem jellemző, de annyira nem éreztem jól magam, hogy Pünkösd pénteken kihívtam magamra a mentőt. 

Aznap bekerültem a Kútvölgyi Kórházba, épp a kardiológiai osztály volt a sürgősségi ügyeletes, végül egészen késő estig ott voltam. Rengeteg vizsgálatot végeztek rajtam, voltam vérvételen, EKG-n, az eredmények akkor nem mutatták ki, mi lehet a probléma. Viszont az biztos, nem stimmel valami” – mesélte a történteket.

Molnár György
Reméli, mielőbb eredményt mutatnak a vizsgálatok Fotó: Dallos István

 

Napok óta vizsgálják, mi okozza a problémát

A gitáros azóta is több vizsgálaton esett át, szinte minden napját a kórházban kezdte.

„Most hétfőtől elkezdtem járni a Budapesti Szent Ferenc Kórházba, ahol a nagyon kedves barátom, Toldy-Schedel Emil a főigazgató. Ritka jó kardiológus, naponta kerül sor újabb és újabb vizsgálatokra. Jelenleg a negyediknek az időpontját keressük.

Most viszont, hogy kicsit hűvösebb idő van, jobban érzem magam, de időnként jelentkezik egy enyhe mellkasi nyomó érzés, ami picit sem esik jól. Fulladás szerencsére nincs, de olyan, mintha ülnének a mellkasomon és a hátamon. 

Persze a család minden tagjában van egy pici aggodalom, de jó kezekben vagyok. Bízom benne, hogy Emil barátom kideríti és meg is oldja a problémámat. Kértem, hogy még tíz évre olajozza meg a szerkezetet, hogy legalább addig menjen” – árulta el Molnár György.

Molnár György
Számos kivizsgáláson van túl, egyelőre nem tudni, mi okozza a mellkasi nyomást Fotó: TV2

„Kicsit fárasztó napokat élek”

A zenész nem különösen szereti a tétlenséget, és bár kíméli magát, mindig talál elfoglaltságot.

Próbálok mindent úgy csinálni, mint eddig. Huszonnégy órára kaptam egy szerkezetet, ami folyamatosan mérte és rögzítette a vérnyomásomat és a pulzusomat, azonban ha valaki befekszik az ágyba, akkor fals eredmények születnek.

Pontosan emiatt mentem, csináltam a dolgomat, de nyilván nem álltam neki futni és biciklizni. A napi rutinokat végigcsináltam, bevásároltam, segítettem főzni, a nagyobbik fiamnak pedig a számítógépét kicsit feltuningoltuk, mert már nagyon lassú volt” – mesélte, majd hozzátette, a jelenlegi egészségügyi állapota miatt igyekszik a pihenésre is időt szakítani.

„Minden nap korán kell kelnem, mert Budán lakom, és reggel nyolcra kell Budanyékre érnem, és a fővárosi forgalom kiszámíthatatlan. Kicsit fárasztó napokat élek, de ha tehetem, pihenek, ilyenkor a Discovery Channel-t. Az egyik műsort különösen a kedvelem, amiben roncsautókat varázsolnak újjá. Baromi érdekes, nagyon élvezem” – mondta érdeklődésünkre.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kórházba került Tóth Gabi és Krausz Gábor kislánya

origo.hu

Még sosem látott merész fotót mutatott magáról Horváth Gréta - kép

borsonline.hu

Először szólalt meg Tóth Gabi Krausz Gábor és Mikes Anna kapcsolatáról

vg.hu

Novák Katalinért eljött a herceg fehér lovon

ripost.hu

Tóth Gabi nem hagyta ki, ismét üzent Krausz Gábornak

hirtv.hu

Célpont: Pártkönyvvel olcsóbb + videó

origo.hu

Tóth Gabi teljesen átlátszó szoknyában, fekete bugyiban mutatta meg magát - kép

astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. december 4.: A Rák átlépne egy határt, a Szűz rendkívül precíz hétfőn

ripost.hu

"Ezért kellett meghalnia?" - döbbenetes részletek Nagy Melanie rokonának tragikus haláláról

life.hu

Amennyi nő, annyiféle menstruáció: ekkor beszélhetünk cikluszavarról(X)

ripost.hu

Ezt nem hagyta szó nélkül Tóth Gabi: üzent Krausz Gábornak

life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

"Hanna ebből semmit nem fog érezni..." - Krausz Gábor életében új fejezet kezdődik

LELKIZŐ

Jákob Zoli 5 millióval száll be a hatalmas akcióba

LELKIZŐ

„Egyre többször gondolkodom azon, egyáltalán megérem-e a következő karácsonyt…” – Íme Galambos Erzsi szívszorító interjúja

LELKIZŐ

Baleset a Nemzetiben: Ezt mondta Szász Júlia az erkélyről, amiről a mélybe zuhant – fotó

LELKIZŐ

DWTS döntő: Nem fogod kitalálni, ki ölelgette Krausz Gábort a kulisszák mögött - Fotó

LELKIZŐ

Összeomlott a gyásztól Sydney van den Bosch, de így is ott lesz a Dancing döntőjében

LELKIZŐ

Eltemették Galambos Erzsit, fotókon a búcsúztatása

LELKIZŐ

Újabb csapás érte Sydney van den Bosch-t: gyászol a TV2 sztárja