tóth gabi
Neves színész volt mégis élete végén sokat szenvedett Paudits Béla.
Ötödik éve annak, hogy Paudits Béla Jászai Mari-díjas művész elhunyt. Színpadra lépett többek között a József Attila-, és a Madách Színházban is, majd szabadúszó színművész és vendéglátós lett. Fénykorában a legjobbak között emlegették, de a halála előtti években sokat szenvedett súlyos betegsége miatt. 2018-ban otthonában sztrókot kapott, majd a kórházban örök nyugovóra tért. Lányával csak a halálos ágyán beszélt, akivel előtte évekig nem tartotta a kapcsolatot. Bár imádta őt és unokáját, szégyellte a rossz körülményeit. Végül a Farkasréti temetőben búcsúztatták a színészt, akit azonban Ozorán az édesanyja mellé temettek.
Paudits Bélától öt éve június 28-án vettek végső búcsút a Farkasréti temetőben, a szertartáson közeli barátai, egykori kollégái és lánya, Emilia is résztvett. A hivatalos búcsúztatón mindenki ott volt, azonban a temetés után rendezett halotti torra már nem ment el senki. A temetés után Lajsz András szervezett koccintást néhai barátja emlékére.
– Már a temetés előtt is el voltam nagyon keseredve, mert senki nem reagált a hívásomra. Akinek csak tudtam, szóltam, örültem volna, ha a Madách Színház képviseletében, amely saját halottjának tekintette és a temetést intézte, valaki eljött volna.
Jó lett volna a búcsúztatás után egy kicsit beszélgetni, feleleveníteni a régi emlékeket néhány szendvics és borozgatás mellett. De nem adtam fel, össze fogom hozni, mert Bélának ez kijár. Már beszéltem a lányával, Emíliával is, ő azt mondta, benne van. Ha lesz, biztos, hogy eljön. Utána megyünk el Ozorára, ahol a hamvait édesanyja mellett örök nyugalomra helyezték. Tudni akarom, hol van a sírja
– mondta korábban a Borsnak barátja, Lajsz András.
A hányatott sorsú színész halála után sokáig járt a bíróságra Paudits Béla lánya, és a színész barátja, János. A vita pedig az idilli zöldövezetben található társasházi lakás volt. A pici hajlék nem csak a színésznek, de barátjának is otthont adott, aki közel 30 esztendőn át segítette és gondoskodott róla.
Mivel János az ismeretségük kezdetétől fogva hű társának bizonyult, Béla úgy döntött, halála után rá hagyja örökül az ingatlant. Akaratát írásos formában véglegesítette és hitelesíttette, ám azt János nem tudta érvényre juttatni. Emília az édesapja lakásában nem találta meg az iratot, János állítja, azért nem, mert a színész 20 évvel ezelőtt egy ügyvéd segítségét kérve letétbe helyeztette. Éppen ezért okozott nagy felháborodást, amikor kiderült igényt tart a budai ingatlanra, amiről a színész Hajdú Péter Frizbi című műsorában kijelentette: Jánosra fogja hagyni a lakását, mivel gyermekének jó élete van. Végül hosszas pereskedés után Emilia lemondott az 50 milliós ingatlanról.