kulcsár edina
A két művész kapcsolata leginkább egy érzelmi hullámvasúthoz hasonlít, most épp úgy tűnik, mosolyszünet van köztük.
L.L. Junior és Dárdai Blanka viharos és szenvedélyes szerelme leginkább egy venezuelai telenovellához hasonlít, gyakorlatilag követhetetlen, hogy a két művészlélek éppen nagy szerelemben él vagy mosolyszünet van köztük. Nos, most nagyon úgy tűnik, hogy sajnos az utóbbi, és ezek a forró nyári napok nem a romantikáról szólnak!
Ahogy az lenni szokott, hivatalosan nem erősítették meg, hogy már külön utakon járnak, ám a közösségi oldalukon sejtelmesen jelezték, hogy valami ismételten nem stimmel. Instagramon és a Facebookon is törölték egymást, s bár a közös képek fent maradtak Juniornál, Blanka minden megjelölést eltűntetett, mintha soha nem is ismerte volna Juniort.
Érdekes megfigyelni, hogy L.L. Junior korábbi kapcsolataira is jellemző volt ez a se veled, se nélküled forgatókönyv, szóval ez a helyzet egyáltalán nem idegen a számára, elég, ha csak a Körtvélyessy Kingával való házasságát modellezzük le. A páros 2016-ban ismerte meg egymást, szerelmük szinte azonnal fellángolt, s rövid idő után összeköltöztek. Egy évvel később a rapper fel is tette a nagy kérdést szerelmének, 2018-ban pedig már közös gyermeküket várták. Ennek ellenére Junior és Kinga ez idő alatt többször szakítottak, de mindannyiszor visszataláltak egymáshoz, felülemelkedve a problémákon, pont, mint Blankával.
Végül aztán elváltak útjaik.
Dárdai Blanka szerdán az Instagramon jelentette be, hogy pénteken érkezik az új dala és egyben klipje, a szerzemény címe a hangzatos és sokatmondó "Kicsinálsz" címet viseli. Nos, azt nem lehet tudni, hogy a dal születésének és a klip forgatásának idején az énekesnő és Junior éppen milyen viszonyban voltak egymással, de a kommentelők közül többször is arra tippelnek, hogy a címe arra az érzelmi hullámvasútra utal, amin az énekesnő azóta ül, hogy összejött a szenvedélyes életfelfogású kedvesével.
"Kicsinálsz! Gyere, bújj vissza hozzám"
- énekli Blanka a refrén kezdetén.
Nos, érdekes üzenet, az biztos!