Létrehozva: 2023.06.26.

„Bemocskolták a nevemet” - Dolly megszólalt az állatkínzásról

Több perre is készül.

Dolly volt kollégája szerint az énekesnő anyagi haszon érdekében, szaporítás céljával vitt hozzá kutyákat éveken keresztül, a gyöngyösi állattelep nélküle nem is működhetett volna. Dolly rágalomnak minősíti a vádakat, szerinte a naívságát használták ki, azokról a borzalmas dolgokról pedig, amikre most fény derült, nem tudott.

Dolly, YouTube videógrab
Fotó: YouTube

Az elmúlt időszak egyik legkülönösebb botránya május végén robbant ki, amikor állatvédők borzalmas körülmények közt találtak a gyöngyösi állattelepen élő állatokra, tetemek mellett és mocsokban. De akkor a ház tulajdonosa, Dolly volt menedzsere még nem nyilatkozott. Most azonban a mára felszámolt állattelep ajtaja kinyílt a Tények Plusz kamerái előtt. 

Ezt már nem lehet hová magyarázni. Ami kialakult az kialakult, nem azt mondom, hogy én erről nem tehetek, mert de 

- mondta a horrortelep kertjében körbevezetve a stábot Rita, aki inkább felelősnek érzi magát, mint állatkínzónak. De hogy jön az énekesnő mindehhez? Egy hónappal ezelőtt Dolly 10 állatot hozott el erről a helyről. Az énekesnő csak a Tények Plusz stábjának árulta el, hogy miért.

Felhívott engem a Rita, és parancsoló üzemmódban azt mondta, hogy most azonnal beülsz a kocsiba, lejössz ide és most azonnal elviszel innen néhány kutyát, mert itt van mindenféle szervezet, és el fogják vinni az összes kutyámat

- idézte fel az akkori kérést Dolly. 

A gyöngyösi telepen látottak magukért beszélnek. Szívszorító látványt nyújtottak a beteg, sártól ragacsos kutyák, amelyek kikerültek a házból. Dolly azonban azt állítja: nem tudott róla, hogy Rita ilyen körülmények között tartotta a kutyákat, pláne azt a vádat utasítja vissza, hogy szaporítani vitt volna oda állatokat.

Nem vagyok semmiért hibás, én tiszta vagyok. Azt gondolom, hogy az igazság azért igazság, ki fog derülni. Mert mindig kiderül. És remélem, hogy az is kiderül, hogy mi volt ez az egész indíttatás amiért ez az egész botrányos rágalomhadjárat én felém elindult

- szögezte le Dolly, aki minden jogi lépést meg kíván tenni a rágalmazás miatt: büntető- és személyiségi jogi perre készül.

Ritát, aki közel 15 évig volt az énekesnő menedzsere, 27 millió forintra bírságolták állatkínzás miatt. Ez ellen közigazgatási perre készül és egykori munkaadóját Dollyt is feljelentette, mert álláspontja szerint az énekesnő kényszerítette borzalmas tetteire.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: Kiderült mikor lép be a háborúba a NATO

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

magyarnemzet.hu

Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 27-május 3.: Jókedv és felhőtlen boldogság

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg

LELKIZŐ

Egy éve a trónon: megható felvétel került elő Károly királyról – videó

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi