Létrehozva: 2023.05.10.

Új infók érkeztek Kulcsár Edina és G.w.M kislányáról

A roma hagyományok is szerepet kapnak.

A napokban születhet meg Kulcsár Edina és G.w.M közös kislánya. Bár az időpontot a legnagyobb titok övezi, a hot! magazin úgy értesült, hogy a tavaly augusztusban bejelentett terhesség mostanában érhet véget. Annyi bizonyos, hogy császáros szülésre készül az anyuka, hiszen az első két gyermeke is így jött világra. Már az első kicsinél, Medoxnál sem volt más választása, kockázatos lett volna a természetes mód – ezt Edina a közösségi oldalán árulta el, hozzátéve: eleinte nehéz volt feldolgoznia, hogy amire kilenc hónapig készült, az másként valósul meg.

Kulcsár Edina és G.w.M szerelembabája bármelyik pillanatban megszülethet (Fotó: Bánkúti Sándor)

A férj, Varga Márk, azaz  G.w.M a napokban adott interjút a Tények Plusznak, amelyben kitért arra, hogy – a róla alkotott torz képpel ellentétben – milyen odaadó szülő tud lenni.

Rájöttem, hogy van egy ilyen rejtett funkcióm, képességem. És az én szuperképességem az, hogy én igazából anyuka is vagyok. Akármilyen szürke hátú gorillának is tűnök, ha pelenkázni kell, én pelenkázok. Hogyha el kell ringatni a babát, én elringatom. Bármit meg tudok csinálni! 

– jelentette ki.

Mint az ismert, a rapper és családja tartják a roma hagyományokat. Bódi Csabi volt a hot! segítségére annak megfejtésében, hogy milyen szokásokról lehet szó.

Régen nem lehetett ott férfi a szülőszobán, a szülés után, az ágyban fekvő anyukát sem látogatták, a férfiak a váróteremben vártak, amíg a nők bementek. Én ott voltam Lili lányom születésénél, mert a feleségemet, Ginát császározták. De ha nem lett volna császár, nem mentem volna be

– mondta a lapnak Csabi.

Az egészen biztos, hogy a kislányra hercegnői sors vár, a szülők tejben-vajban fogják füröszteni. Már az a hír is sokakat megdöbbentett, hogy Edináék arany babakocsit vettek a bébinek, sőt az is felmerült a rapperben, hogy Gucci rugdalózókat vásároljon születendő lányának, Ama­rá­nak, ám kiderült, hogy csak a színe arany (és fehér) a babakocsinak. Az aranynak viszont fontos jelentősége van a roma hagyományban, így kicsit megérthetjük a leendő apuka érzéseit is.

Nálunk, romáknál fontos az ajándékozás. Amikor Gina terhes volt, Dubajban vettem a lányunknak egy gyönyörű gyermekékszer-kollekciót, amit bevittem a szülőszobára. Az arany a gazdagságot, a szerencsét jelenti. Régen nagy szegénységben éltünk, a nagyapáink még a mezőn dolgoztak

– árulta el Csabi.

Az identitásukba belefér, hogy ha jobban megy, azt meg szeretnék mutatni, akár a csillogáson keresztül – mondta, majd elmagyarázta, hogy miért olyan fontos a keresztelő a romáknál. 

Tejfakasztót mi nem tartunk: nem értünk egyet azzal, hogy mi, férfiak mulatozzunk, amíg az asszony szenved. A keresztelőre fektetjük a hangsúlyt, babonából már egy hónapon belül megkereszteljük a kicsit. Van, akinél a keresztelő felér egy esküvővel. Mi szűk családi körben ünnepeltünk, és inkább nyitottam egy-egy bankszámlát a gyerekek nevére

– fejtette ki Csabi. 

Azt is elmondta, hogy a roma hagyományok szerint az a nő, aki az első gyermekeket szülte a férfinak, akkor is a feleségének számít, ha nincsenek összeházasodva. Nagy Melanie-tól két gyermeke is született G.w.M-nek – őt annak idején nem vette feleségül, Edinát viszont most igen. Erről így beszélt a Tények Pluszban:

Soha nem hittem, hogy megnősülök, a kedves hölgy ezen változtatott!

– mondta Edinára utalva, akivel mindent elsöprő szerelembe esett. 

A lap korábban annak is utánajárt, mit szólnak Edina gyermekei az új kistestvérük érkezéséhez

Örülök, hogy ketten vannak, mert ők egymásnak jelentik a biztonságot, és mindenhová együtt szeretnek menni. Persze időnként elég kaotikus a kapcsolatuk, mert egyik percben imádják egymást, a másik pillanatban pedig összekapnak valamin, de összességében nagyon szeretik egymást. A kistestvér érkezését is izgalommal várják

– mondta az édesanyjuk, aki szerint Nina lesz a nehezebb eset, mert ő nagyon szeret a figyelem középpontjában lenni. Edina már korábban elmagyarázta a közösségi oldalán, hogy miért az Amara nevet választották.

Arra törekedtünk, hogy ne mindennapi nevet adjunk neki, mert hisszük, hogy ő sem lesz mindennapi! Ezenkívül fontos szerepet játszott a névválasztásban az is, hogy a számmisztikai elemzése alapján melyik szám tartozik Amara nevéhez, mik lesznek rá jellemzőek. Az ő neve is a 7-es számot képviseli, amit az apukája neve is. Márkra egy az egyben igaz a leírás, és nagyon örülnék, ha a kislányunk is olyan lenne, mint ő 

– állt a bejegyzésben.

További részletek és sztárhírek a legfrissebb hot! magazinban! 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek