RETRO RÁDIÓ

Megfagyott a levegő a stúdióban: Adásban sírta el magát a magyar világbajnok

Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2023. 05. 19. 13:00

Miló Viktória a sportban mindent elért, amit csak lehetett. A magánélete azonban nem úgy alakult, ahogy szerette volna. Mára lemondott arról, hogy anya legyen…

Miló Viki nem szerencsés a szerelemben. Eddig három olyan kapcsolata volt, ami akár házassággal is végződhetett volna, de a világbajnok bokszoló inkább a szakítás mellett döntött. Viki tudja, hogy súlyos kötődési problémákkal küzd és azt is, hogy ennek mi, vagyis inkább ki az oka. Erről is beszélt a Palikék Világa by Manna YouTube csatornáján megjelent interjúban.

Miló Viki tudja, miért sikertelen a szerelemben Fotó: YouTube/Palikék Világa by Manna


Sosem éreztem, hogy nagyon nagy szeretet lett volna”

„Szerintem azért vagyok borzasztóan magányos, mert a szüleimmel sem volt olyan a kapcsolatom… A szüleim összeházasodtak, édesapám rengeteget bulizott. Arra emlékszem gyermekkoromból, hogy a lakásunk átjáróház volt. Jöttek-mentek a haverok, videópartik voltak hétvégén. Fiatalok voltak, éltek és főként magukkal voltak elfoglalva és nem voltak érettek arra, hogy szülők legyenek. Sosem éreztem, hogy az a nagyon nagy szeretet van. Jól éltünk, biztonságban voltunk anyagilag, tanult lettem, de sosem volt meg az életemben az érzelmi biztonság.

Mindig, gyerekként is nagyon magányos voltam

– kezdte a stúdióban Miló Viki, aki szerint édesapjához fűződő viszonya határozta meg későbbi kapcsolatainak alakulását.

Miló Viki könnyek között beszélt gyermektelenségéről Fotó: YouTube/Palikék Világa by Manna


 

Aki kedves, amellett nem kapok levegőt”

„Volt olyan fiú az életemben, aki elém tartotta a gyűrűt, a másik kettővel csak beszéltünk róla, vagy éreztem, hogy már ott járunk és azonnal ki is dobtam őket. Azt éreztem, hogy megfulladok abban a pillanatban. Sosem voltam és nem is vagyok szerencsés a párkapcsolatokban."

Édesapám nárcisztikus személyiség és nyilván én is ehhez a típushoz vonzódok.

Pont emiatt nem sikerülnek a kapcsolataim. Aki kedves és aranyos, amellett nem kapok levegőt” – vallotta meg a sportoló, majd beszélt gyermektelenségéről.


Hiú ábránd lenne azt gondolni, hogy lehet gyerekem”

„A családról ugyanakkor nem mondtam le! A gyerekről abban az értelemben már igen, hogy negyvenöt éves vagyok… Hiú ábránd lenne azt gondolni, hogy nekem még lehet gyermekem. Ugyanakkor, ha egy elvált férfival hozna össze a sors, akinek gyerekei vannak, hiszem, hogy tudnám őket a sajátomként szeretni. Nyilván ők a párom gyermekei és belőle vannak, de nekem ugyanolyanok lennének, mint a sajátjaim” – mondta Miló Viki, aki ezen a ponton könnyekben tört ki.

 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.