tóth gabi
Lagzi Lajcsi nemrégiben börtönkórházba került, most pedig így érzi magát.
Mint ismeretes, Galambos Lajosnak nemrégiben be kellett vonulnia a börtönbe. Jogerősen 3 év 6 hónapot kapott, jó magaviselettel azonban sokkal korábban kijöhet, ezzel akár harmadára csökkentve a büntetési idejét. Váratlanul azonban rosszul lett, így máris kórházba kellett szállítani. Most megszólalt testvére, Galambos István, aki elmesélte, hogy van most a zenész.
Most az egész ország szeme a börtönorvosokon van, ők döntik ugyanis el, hogy Lajcsi kijöhet-e onnan, vagy továbbra is lábadoznia kell. Nagyon nehéz helyzetben van most a család, és mindannyian szeretnének túl lenni a szörnyű időszakon. Galambos Lajos testvére, István most arról beszélt, hogyan élik meg, és hogy milyen állapotban van most a zenész.
Próbálom tartani benne a lelket
– kezdte a Bors arra vonatkozó kérdésére Lajcsi testvére, hogy viseli a bizonytalan helyzetet a zenész.
Természetesen tisztában vagyok testvérem komoly betegségével, de erről meg kell értsék, nem beszélek
– mondta Galambos István. – "Annyit mondhatok el, hogy a betegsége miatt már régebb óta elő volt jegyezve egy műtétre, aminek úgy látszik, most jött el az ideje. A betegség nem válogat, nem vár… Lajos elképesztően nehéz helyzetben van, kit ne viselne meg, hogy rácsok mögött van, távol a szeretteitől, betegen. Próbál erős lenni, már csak miattunk is, hogy minél kevesebbet aggódjunk, de ez nem így megy!"
Azt is tudjuk, hogy a bevonulás előtt a zenész szörnyű állapotba került. Egy évtized alatt ugyanis több dráma is érte: elvált a feleségétől, betegséget diagnosztizáltak nála, és gyakran fullad, hiszen tüdőtágulata lett.
"A testvéremmel a bevonulása előtti utolsó beszélgetésem komoly volt, ugyanakkor érzelmes is. Először egy papírt tett elém, hogy írjam alá. Azon a papíron az szerepelt, hogy kapcsolattartói státuszt kapok. Én leszek az egyik, aki látogathatja. Összekészítette az orvosi papírjait, amit vitt magával, azt is megmutatta, aztán arra kért, hogy szerezzek neki egy kisrádiót, amin híreket és zenét hallgathat. Szereztem is egy jobb minőségűt, remélem engedik bevinni a cellájába – árulta el korábban a Borsnak István.