LELKIZŐ

Szerző LA

4 hónapja

Rákkal küzdött az akciófilmek császára, néhány évet adtak neki az orvosok

Hosszú évekig titkolta, most érzelmes interjúban rántotta le a leplet a megdöbbentő küzdelemről.

A híres akciósztár, Dolph Lundgren most elárulta, hogy 2015-ben az orvosok daganatot találtak a veséjében. A veserákkal vívott nyolcéves harcáról azt mondta, hogy az első öt évben nem voltak gondok.

Fotó: Pixabay

Havonta járt kontroll vizsgálatokra, majd évente. Aztán, amikor 2020-ban Svédországban tartózkodott, ismét elment egy kivizsgálásra. 

 

Csináltattam egy MRI-t, és azt találták, hogy még néhány daganat van a környéken

 

- mondta a színész, aki műtéten esett át, melynek során hat daganatot távolítottak el, de kiderült, hogy egy másik is van ott.

„Még egy daganatot találtak, a májamban” – emlékezett vissza. „Akkor kezdtem érzeni, hogy ez már komoly dolog. Műtéthez készültünk, ám a sebész felhívott, és azt mondta, hogy már túl nagyra nőtt a daganat, nem tudják kivenni.”

Amikor Lundgren rákérdezett, mennyi ideje van még, az orvosok súlyos hírt közöltek vele: úgy vélték, 2-3 éve van csak hátra. Kikérte egy másik orvos véleményét, akivel terápiába kezdtek, és így néhány hónapon belül jelentősen javult az állapota. Most gyógyszereket szed, és bízik benne, hogy végleg sikerül leküzdenie a betegséget - írja az Independent.

A színész a Rocky IV., a The Expendables – A feláldozhatók és az Aquaman című filmekben, összesen pedig több mint 40 filmben szerepelt, ezek mindegyike akciófilm. 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felrobbantották a világbajnok sportolónő otthonát, ő is a lakásban volt

origo.hu

Kerülik egymást a Kőgazdag fiatalok szereplői

borsonline.hu

85 éves filmfelvétel bizonyítja: az időutazás igenis létezik!

ripost.hu

Hunyadi Donatella akár Monica Bellucci lánya is lehetne - Fotók

vg.hu

Kiadták a legújabb üzemanyagárakat: szerdától a benzin és a dízel is változik – van, akinek olcsóbb, van, akinek drágább lesz tankolni

origo.hu

Óriási magyar siker! Karikó Katalin Nobel-díjat nyert!

mindmegette.hu

Ha ezt a videót megnézed, soha többé nem aprítod másképp a hagymát!

origo.hu

Családtámogatás az árakon és a munkatársakon keresztül (x)

she.life.hu

Nem várt problémákat okozhat a stressz(x)

life.hu

Tisztább, egészségesebb víz minden nap - Így válassz otthonra vízszűrőt (x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

MC Hawer: Ha akkor ott nem állok le, ma már nem élnék

LELKIZŐ

„Amit szükséges, megbeszélünk” – Suzy kitálalt volt férjével való kapcsolatáról

LELKIZŐ

"Él még benne a remény" – kiderült, erre vágyik Aurelio kislányának édesanyja

LELKIZŐ

Straub Dezső: Nem haragszom Götz Annára

LELKIZŐ

Szabó Franciska: Azt hittem, itt a vég

LELKIZŐ

Már 6 éve, hogy Cinthya Dictator szerelme, Molnár Tamás újjászületett

LELKIZŐ

"Kimentem és a bokrok között sírtam" - Bruce Willis lánya összetört apja állapotától

LELKIZŐ

"Túléltem a poklot" - Ki akarták végezni a TV2 jóképű sztárját - Videó