tóth gabi
Elképesztően aranyos anya-lánya videót osztott meg az énekesnő.
Bombaként robbant a hír, miszerint a költözés után egy újabb komoly döntés kezdte foglalkoztatni Tóth Gabit és Krausz Gábor. A sztárpár történetesen fontolóba vette az örökbefogadást.
„Sokat beszélgetünk erről, sokat gondolkozunk ezen. A korkülönbség is most épp jó lenne, de nem tudjuk, melyik kezünkbe harapjunk. Az első három év nehéz az anyukának, ezen épphogy túl vagyunk. Jó ha van testvére, Gabi is számíthat Verára. Nekem viszont nem lett annyira szoros a kapcsolatom a húgommal. A B opció lehet az örökbefogadás, van néhány közvetlen ismerősünk, akinek sikerült, és csodálatos! Márciusban töltöttem be a 41-et, meg kell vizsgálni, milyen lehetőségünk van. De azt se vetettük el, hogy legyen még egy saját gyerekünk. Hanni is akkor jött, amikor akart, ha szeretne jönni még hozzánk egy gyermek, jönni fog, nem teszünk semmit ellene” – árulta el a Hot! Magazinnak Krausz Gábor.
Egyébként a pár első kislánya, Hannaróza nemrég kezdte az óvodát, ami leginkább Tóth Gabit viseli meg. Hiszen imád minden percet, amit a kislányával tölthet. Erről árulkodik legújabb közös videójuk is, amint együtt pörögnek-forognak a kamera alatt.
Íme az énekesnő cuki videója: