Létrehozva: 2023.04.16.

Szem nem marad szárazon: újra együtt Tóth Veráék

Szívmelengető képpel közölte Tóth Vera, hogy már minden rendben, mert ők ismét együtt vannak. A rajongók nem akarnak hinni a szemüknek.

Tóth Vera nem is lehetne boldogabb. Elképesztő fogyása után nagyon jól érzi magát a bőrében, és úgy érzi, azóta újjászületett. Hatalmas önbizalommal néz szembe minden kihívással, ebben pedig segítői is vannak. 

Tóth Vera gyönyörűbb, mint valaha. Fotó: Kaiser Ákos / Facebook

Tóth Vera és Pauli Zoli igazi álompár: szeretetben és harmóniában élnek együtt, a botrányokat messziről kerülik, és minden egyes közös megjelenésük alkalmával csak úgy sugárzik belőlük az egymás iránt érzett tisztelet és szeretet. Sokan irigykednek az ilyesfajta kapcsolatra, és januárban már fel is reppent a pletyka, hogy a jegyespár titokban összeházasodott.

Annyi azonban bizonyos, hogy már több mint három éve rajonganak egymásrét, ez pedig mindkettejük számára sok erőt jelent, hogy a szakmájuk csúcsára hágjanak. 

Tóth Vera emellett sokakra támaszkodhat még. Nagyszerű a viszonya húgával, Tóth Gabival is, akinek a kislányáért, Hannarózáért teljesen odavan. Most pedig hatalmas boldogság érte: szerelme, Pauli Zoli éttermében egy kedves barátnője látogatta meg, akivel vidáman iszogatva beszélgetett az énekesnő. A fotón mindkettejük szeme csak úgy csillog, így biztos nagyon várták már a találkozást. 

A fotót ide kattintva lehet megtekinteni. 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek