5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Judy válik a férjétől: ez volt az utolsó csepp a pohárban

LA
Szerző
LA
Létrehozva2023. 04. 13. 11:30
Frissítve2023. 04. 13. 13:49

Az énekesnő őszintén beszélt a részletekről.

Judy hivatalosan is elindította a válását, mert nem sikerült megmenteniük a házasságukat.

Fotó: Móricz István / Bors

Rengeteget vártam, agyaltam, reménykedtem, mert nagy szerelem volt a miénk, ezért is volt nehéz meghozni ezt a döntést. A második válásomnak nézek elébe, és bízom benne, hogy sikerül békésen megoldanunk. Az első férjemmel semmi nem kötött minket össze, Balázzsal viszont a vagyon mellett 14 év és egy közös gyermek is

 – árulta el a Story-nak Judy, aki a kislánya érdekében döntött úgy: véget vet a szenvedésnek.

 

Úgy éreztem, a gyermekem testileg és lelkileg is sérül majd ebben az egészben. Már előjöttek az egészségi problémái, nemrég vakbélműtétje volt, de az osztályfőnöke és a barátaink is jelezték, hogy érezték Majszin, valami nincs rendben.Nagyon nehezen dolgozta fel, hogy látta, mennyire rombol engem ez a házasság, és már nem vagyok olyan kiegyensúlyozott és vidám, mint régen. Nemrég kibukott belőle a bölcsesség, és azt mondta: 'Anya, úgy érzem, te már sosem leszel boldog apával.' Persze, ő nem akart válást, csak annyit, hogy az anyukáját és az apukáját is boldognak lássa.

 

Az énekesnő elmondta, hogy már 5 éve is érezte, hogy valami nincs rendben. 

„Talán oda tudnám visszavezetni, hogy a kezdetektől támogattam, valósítsa meg önmagát, de a saját céljai olyannyira elvitték, hogy elfeledkezett a közös céljainkról. Nagyon sokat voltam otthon egyedül a gyerekkel, miközben ő éjszakába nyúlóan dolgozott vidéken, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy csak élek valaki mellett, akivel nem is vagyunk együtt. Elhidegültünk egymástól. A házaséletünk is rutinszerűvé vált, és bár hozzám jött haza, azt gondolom, a női megérzések sosem csalnak... De mivel nagyon szerettem, behunytam a szemem, sok mindent elnyomtam magamban, úgymond megalkudtam. Hosszú évek és szakemberek segítsége kellettek ahhoz, hogy rájöjjek, méltatlan lenne benne maradnom ebben a házasságban” – árulta el Judy, aki pszichológus segítségét is kérte, és végül belátta, hogy muszáj lépnie.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.