Létrehozva: 2023.04.23.

Gyászol Mága Zoltán: Szavakkal kifejezhetetlen fájdalmunk

Barátját veszítette el, aki legkisebb lányának keresztapja volt.

Ötvenkilenc éves korában elhunyt Bajkai István jogász, a Fidesz alapító tagja és országgyűlési képviselője. Mága Zoltán Facebook-oldalán fájdalmas szavakkal írt a tragikus hírről.

"Isten veled, Barátom!

Szavakban kifejezhetetlen mély gyászunk és fájdalmunk, amit családi barátunk, legkisebb gyermekem keresztapjának halála okoz.

Egy olyan jólelkű embert veszítettünk el, aki emberségből, hivatástudatból és szeretetből is élenjáró volt, aki közéleti szerepvállalásaival is midig, minden körülmények között az őszinteség és az önzetlenség példaképévé vált. Megszámlálhatatlan jótékonysági eseményen, egyéni akciókkal segítette a hátrányos helyzetben élő gyermekeket,iskolásokat.

Régi barátságunk és családi jó kapcsolatunk megkoronázásának tekintem ma is, hogy a mos öt éves Elizabeth lányom keresztapja lett.

Bajkai István nemcsak keresztkomám, hanem jó barátom is volt. Bíztunk abban és minden nap imádkoztunk, hogy betegségéből felépüljön.

István halálhíre most váratlanul ért, és letaglózott.

Nem találom a szavakat, amellyel vígaszt nyújthatnék feleségének, Apolkának, kislányának Kincsőnek. Nem tudom hogyan mondjam el gyermekemnek, hogy a keresztapja már az Angyalok között van.

Könnyekkel küszködve mondok köszönetet minden együtt töltött pillanatért, a sok jóságért, amit kaphattam tőle, és emlékeimben örökké megőrzöm.

Isten veled drága keresztkomám, barátom, nyugodj békében!"

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

life.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: új lehetőségek, új célok

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

astronet.hu

A Vénusz a Bikába lép, a Mars a Kosba: ez a nagy egymásra találások ideje

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi

LELKIZŐ

Petra gyászol: ilyen kapcsolatban volt a Házasság első látásra sztárja az elhunyt fitneszedzővel

LELKIZŐ

Elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

LELKIZŐ

Nagy Melanie: „Egyedülálló anyaként fontos meghúzni a határokat”