Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2023.04.16.

"Édesanyám a testvérem temetése napján kapott agyvérzést" - Fájdalmas emlékeket idézett fel Leblanc Győző

Fájdalmas és tragikus emlékek törtek elő Leblanc Győzőből az ausztráliai utazásának hazatérése után. Az operaénekest számos veszteség érte, agyrákban hunyt el az öccse, miközben második házassága is véget ért. Időközben édesanyját és imádott párját, Tóth Évát is el kellett temetnie.

Leblanc Győző két és fél hónapot töltött Ausztráliában. Hazaérkezése után a Borsnak adott interjút. A beszélgetés során olyan fájdalmas emlékek törtek föl belőle, amiről még sosem beszélt. Az egyik ilyen, amikor 2002-ben elveszítette imádott testvérét, miközben házassága is tönkrement. Utazása az összes rossz emlékhez kapcsolódik, hiszen pont ott szerettek egymásba Tóth Évával, ahol nemrég járt. Épp ezért gondolja úgy, hogy a kontinens sorspont számára.

"Az első feleségemmel, Pitti Katalinnal öt éven át Magyarország álompárja voltunk. Miután különváltunk, 1986-ban épp egy koncertmeghívásunk lett volna Ausztráliába, ahova már nem tartott velem, Domonkos Zsuzsát küldte maga helyett. Az utazás a kilábalást jelentette nekem" – mesélte a lapnak, majd hozzátette, a második óriási mélypontja az életének 2002. volt, amikor az öccsét is tragikus hirtelenséggel veszítette el.

"A testvérem a Magyar Állami Operaház Erkel Színházának volt a fővilágosítója. A világ legaranyosabb és legbékésebb embere volt, mindenki szerette." 

Épp Japánba utaztak a Denevért játszani az Operaházzal, amikor kezdte a színpadi fényeket beállítani, rosszul lett. Bevitték egy kórházba, megröntgenezték és kiderült, hogy egy almányi daganat volt a fejében. Megoperálták, de a második nem sikerült. 

"Pontosan a diagnózist követően 8 hónappal később, 48 évesen temettük el" – emlékezett vissza könnyeivel küszködve az operaénekes.

Leblanc Győző édesanyjával és öccsével
Miután elveszítették édesapjukat, édesanyjuk egyedül nevelte fel őket
(Fotó: Leblanc Győző)

Édesanyja testvére temetése napján kapott agyvérzést

Édesanyjával mindent elkövettek, hogy hogy Csabát megmentsék a borzalmas betegségből, mindhiába, ugyanis öccsének nem sikerült felépülnie.

Miután hazahozattam Japánból, bevittük az Amerikai útra, ott már megmondták, hogy mindössze nyolc hónapja van hátra. Sajnos igazuk lett. Mi nagyon jó testvérek voltunk. 

"Én 11, míg ő 4 éves volt, amikor édesapánkat elveszítettük. Édesanyám nagyon összetört, én pedig azt mondtam neki, ne sírjon, majd segítek neki fölnevelni Csabikát. Így is volt! Hárman szorosan összetartoztunk, a sors mégis kegyetlen volt velem, mert mindkettőjüket elvette tőlem. Anyukám éjjel nappal fönt volt Csabáért, rengeteget foglalkozott vele, még az infúziót is megtanulta bekötni. A testvérem temetése napján kapott agyvérzést, egyszer csak összeesett. 2009-ben, 86 éves korában hunyt el, úgy hiszem, szép kort megélt" – mesélte a fájdalmas emlékeket.

Leblanc Győző
Két és fél hónapot töltött Ausztráliában, ott, ahol Tóth Évával egymásba szerettek (Fotó: Leblanc Győző)

Letargikus állapotban voltam

Az operaénekes számára azért volt ez az időszak különösen nehéz, mert épp akkor ért véget a második házassága, egyedül maradt, miután felesége, Csonka Zsuzsi 2002 őszén elköltözött két közös gyermekükkel. Ekkor azonban a sors „közbeszólt”, és a sok rossz után csodálatos évek következtek.

"Egyszer csak megszólalt a telefon. Tóth Éva jelentkezett. Nem csak egy fellépést kínált nekem a Budapest Televízióba, hanem azt is megkérdezte, vele tartanék-e Ausztráliába 2003 első hónapjaiban, ahova meghívták őt több előadásra." 

Akkor már három hónapja gombóc volt a torkomban, depresszáns gyógyszereket szedtem, teljesen letargikus állapotban voltam, igent mondtam neki. 

"Gold Coast városában, a Csendes óceán partján egy szállodában kaptunk szállást, ott találtunk egymásra" – mesélte Leblanc Győző, akinek most harmadszor kell újrakezdenie, miután tavaly augusztusban tragikus hirtelenséggel veszítette el imádott párját. Most, megismerkedésük után húsz évvel később, már a sokadik alkalommal ismét visszatért Ausztráliába. Kolleganőjével a magyarok világtalálkozójára kaptak meghívást.

Leblanc Győző
Nem csak a színpadon, a magánéletben is egy párt alkottak Évával (Fotó: Leblanc Győző)

"Remélem, hogy újra talpra tudok állni. A kint töltött két és fél hónap alatt ugyanazokon a helyeken jártam, ahol Évával. Rengeteg sebet tépett föl. De a kint szerzett élmények sokat segítettek. Szeredi Krisztinával léptem föl, aki egy csodálatos fiatal énekesnő. Minden előadásunk után vastapsot kaptunk a közönségtől. Óriási sikert arattunk. Rengeteg programon vettem részt, gyönyörű helyekre jutottam el. Olyan élmény volt ez nekem, ami által tényleg felszabadultan tértem haza. Most sokkal jobban érzem magam."

De az is biztos, hogy a sok mélypont ellenére az életem csodálatos repülés volt. Nem csak a pályámon, a magánéletemben is szép dolgokat éltem meg. 

"Ha nem értek volna ezek a tragédiák, szegényebb lennék érzelmileg. És ott van a két gyönyörű fiam, egyikük érdemes művész lett balett táncosként, a másik pedig közgazdászként állja meg a helyét. Nekik is köszönhetem, hogy Éva elvesztéséből sikerült valamelyest kilábalnom. Ők is a boldogságot jelentik nekem" – fűzte hozzá az operaénekes.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek