2 hónapja

Peller Anna férje: Útkereső folyamatban vagyok, pszichológus segítségével

Két napja, hogy Peller Anna és férje, Lukács Miki egy videóban bejelentették házasságuk végét. Valószínűleg már korábban is megfogalmazódott bennük a válás kérdése, korábban Lukács Miki az életközépi válságáról beszélt Palik Lacinak.

Amint Peller Anna és Lukács Miki megtették a bejelentésüket, azonnal elindultak a találgatások, hogy vajon mi állhat ennek a hátterében. Egyesek szerint voltak előjelek, egy szemtanú a nyílt utcán veszekedni látta őket, és felmerült, hogy a Peller nővérek túlságosan erős testvéri kötelékének is köze lehet a váláshoz. 

Mikike Palik László Futtában című műsorában arról mesélt néhány hete, hogy nem találja a helyét a világban.

Soha nem tudtam, hogy mi szeretnék lenni és hogy mi áll nekem jól, ezért egy útkereső folyamatban vagyok egy pszichológus szakember segítségével, akivel kisebb kilengéseket, nehézségeket, problémákat próbálunk a múltból helyrehozni

- vallotta be őszintén Lukács Miki.

Elmondta, hogy 45 évesen is még elgondolkodik azon a kérdésen, hogy kicsoda ő, mi szeretne lenni, mert még nem döntötte el. Sok mindent kipróbált már életében, Amerikában volt utcazenész, dolgozott a rádióban, kipróbálta magát a reklámszakmában és reggeli műsort is vezetett már a tévében. Egyfajta tétlenség lett úrrá rajta, nem tudja, hogy hova tovább, keresi még, hogy mi az, ami igazán boldoggá teszi. Ennek ellenére Anna mindvégig kitartott mellette és támogatta.

"Jobban hisz bennem, mint amennyire én magamban. Ő érzi az én elkallódott tehetségemet és súlyát, én kevésbé. Általában ő azt mondja, hogy én nem vagyok elég kitartó bizonyos dolgokban. Én pedig azt mondom, hogy ha valamiben nem lehetek a legjobb, akkor én azt nem csinálom" -tette hozzá a válófélben lévő műsorvezető.

Persze van olyan, amiben megtalálta a boldogságot, a gyereknevelésben és a kutyákkal való foglalkozást élvezi a legjobban.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy tíz éves lány több mint 24 órát élt túl egyedül a fagyos amerikai vadonban

origo.hu

UFO-észlelések, szigorúan titkos UFO-akták Magyarországon

borsonline.hu

Mindenki szeme kikerekedett: így dirigál Kamilla Katalin hercegnének

hirtv.hu

Szijjártó Péter: Magyarország és Kína stratégiai partnerek

life.hu

Munka közben vesztette életét Szőke Zsuzsanna, a gyöngyöstarjáni villámárvíz egyik halálos áldozata

vg.hu

Kijev bekérette a magyar nagykövetség ügyvivőjét a hadifoglyok miatt

origo.hu

Autóbalesetet szenvedett Pumped Gabo - fotó

astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. június 10.: Nagyon érzelmes nap lehet a szombat

ripost.hu

Ezt a trükköt vesd be, ha lótetű pusztítja a palántaidat

ripost.hu

Fogadjunk, hogy nem ismered fel! Így néz ki ma a Dallas Bobbyja

ripost.hu

Visszatér a 80-as évek farmerdivatja, ezt hordja most minden olasz nő

origo.hu

A HANGSZÓRÓ, AMI ÖRÖKRE SZÓL(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Schobert Norbi: Talán az életemet köszönhetem az igazságtalan döntésnek

LELKIZŐ

Kutyakiképzőt fogadtak a gyerekek miatt Kulcsár Edináék

LELKIZŐ

Megrázó vallomást tett Berki Mazsi: magát hibáztatta Berki Krisztián halála miatt

LELKIZŐ

Csepregi Éva várja a beígért szerelmet, amit tavaly jósoltak neki

LELKIZŐ

"Az ő szerelme ilyen" - Dárdai Blanka kitálalt L.L. Juniorról

LELKIZŐ

Nem várt kijelentést tett Schobert Norbi: ez menthette meg az életét

LELKIZŐ

Fülzúgással ment orvoshoz, halálos betegséget állapítottak meg a sztárnál

LELKIZŐ

Gratulálunk! Megszületett Békefi Vikiék kislánya: "Amint ott volt, minden olyan magától értetődőnek tűnt!"