Szlovákiában Orbán Viktor szövetségese nyerte a választásokat

POLITIK
LELKIZŐ

Szerző The_M

6 hónapja

Drámai bejelentés: Befejezi Tóth Andi, nem lép többé színpadra

Még csak 24 éves, de már elege van az éneklésből, ezért befejezi a zenei pályafutását.

Szerző The_M

Sokszor lepte, botránkoztatta vagy éppen sokkolta már az embereket Tóth Andi, de most olyan bejelentést tett, amire senki nem számított, talán még a közvetlen bizalmi köre sem. Egy közel félórás Instagram-videóban hosszan beszél arról, hogy milyen sokszor volt mélyponton, sőt igazából még sosem volt igazán boldog. Ennek pedig a karrierje alakulása a legfőbb oka. Ugyanis 2014 óta egyszer sem tudta az igazi tehetségét megmutatni a dalaiban, de ha egy szerinte is tökéletes slágert hozott volna össze, akkor sem amiatt lenne híres. Az embereket ugyanis sokkal jobban érdekli a külseje, vagy a magánélete, ellentétben a zenei munkásságával. 

Fotó: Markovics Gábor

De amikor az elmúlt hónapokban kiadott szerzeményei sikeresek lettek, akkor se érezte jól magát a bőrében előadóként, és kínszenvedés volt számára minden egyes fellépés, ahol az új dalait kellett előadnia, mert ezekben nem tudta igazán megmutatni a tehetségét. A közönség nagy része pedig még csak nem is értette, hogy mi volt a célja ezekkel a slágerekkel. 

Ezért arra az elhatározásra jutott, hogy felhagy az énekléssel, és nem lép többé színpadra a mikrofon mögött állva.

 

Tök másra gondoltak az emberek, mint amikről szólnak ezek a dalok. Majd megpuszultam ezeken a koncerteken

"Rájöttem, hogy ami hiányzik az a hangom"

A Sztárban Sztár zsűritagja az eddigi popkarrierjét a saját kiadója kreatív igazgatói székére cserélte, valamint készülőben van a ruhamárkája is. Végső esetben pedig ott a tánc, amiben művészileg igazán megmutathatta magát, és ahogy azt a Dancing with the Stars-ban láthattuk, hibátlanul mozog a parketten.

 

 

Szerző The_M

Ez is érdekelhet

origo.hu

Gusztustalanul kigúnyolták az ellenfél szurkolói a hatévesen meghalt kisfiút

origo.hu

Putyin félelmetes és váratlan döntést hozott

mindmegette.hu

5 rossz szokás, ami miatt gyorsabban öregedhet az agyunk

mandiner.hu

„Megerősödhetnek a nacionalisták Európában!” – Így rettegnek a nyugati ballib lapok Robert Fico győzelmétől

ripost.hu

Benedek Miklós a függőségéről vallott: Minden nap elvesztettem a fizetésemet

magyarnemzet.hu

Az RTL sztárját aljas módon megtámadták a baloldali hiénák

origo.hu

Tóth Gabi durván nekiesett Majkának + Videó!

astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. október 2.: az Oroszlán meglepő hírt kap, a Halakat erős megérzései segítik

ripost.hu

Van ok a büszkeségre: nagy nap köszöntött Ördög Nóra kislányára

ripost.hu

Igazi hősök: három gimis kamasz mentett életet a Nyugati pályaudvaron

life.hu

A tested csodákra képes: így veszi fel a harcot a kórokozók, baktériumok ellen(x)

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek a legjobb vezetők: érdemes rájuk hallgatni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

MC Hawer: Ha akkor ott nem állok le, ma már nem élnék

LELKIZŐ

„Amit szükséges, megbeszélünk” – Suzy kitálalt volt férjével való kapcsolatáról

LELKIZŐ

"Él még benne a remény" – kiderült, erre vágyik Aurelio kislányának édesanyja

LELKIZŐ

Straub Dezső: Nem haragszom Götz Annára

LELKIZŐ

Már 6 éve, hogy Cinthya Dictator szerelme, Molnár Tamás újjászületett

LELKIZŐ

"Kimentem és a bokrok között sírtam" - Bruce Willis lánya összetört apja állapotától

LELKIZŐ

"Túléltem a poklot" - Ki akarták végezni a TV2 jóképű sztárját - Videó

LELKIZŐ

Tiszta vizet öntött a pohárba Tóth Vera és a férje: ezt gondolják valójában Tóth Gabiék válásáról