kulcsár edina
A modern technikának köszönhetően nem mindennapi produkciónak lehettek szem- és fültanúi a Duna Televízió nézői. Tóth Gabi a másfél éve elhunyt Kóbor Jánossal „énekelt együtt".
Szombaton este tartották meg a Petőfi Zenei Díj – Az életmű gálát, melyet a Duna Televízió közvetített. A műsor legmeghatóbb perceit Tóth Gabinak köszönhette a nagyérdemű: az énekesnő nagyon különleges és megható produkcióval állt a színpadra. A műsort elsősorban Adamis Anna dalszövegíró, költő, előadó tiszteletére rendezték, Gabinak pedig különösen dobogott a szíve, amiért az általa nagyra becsült hölgy előtt kellett énekelnie. Nem is akármit: az Omega Gyöngyhajú lány című örökzöld slágerét, amelynek szövegét Adamis Annának köszönheti a közönség.
Gabi ráadásul nem egymaga énekelte a világsiker dalt: a modern technika segítségével a másfél éve elhunyt Kóbor János, azaz Mecky hangjával duettezett.
„Nagyon megtisztelő volt már a felkérés is – nyilatkozta a Borsnak Tóth Gabi. − Azt jelentette számomra, hogy hisznek abban, méltó lesz a produkció mind Kóbor Jánoshoz, mind Adamis Annához. Egyrészt már hetekkel előtte készültem, leginkább lelkileg, és vártam a pillanatot, ugyanakkor viszont rettenetesen izgultam, mert szerettem volna, hogy az előadás méltó legyen az alkalomhoz.
Aztán amikor felléptem a színpadra, és megszólalt a zene, úgy éreztem megnyílt az ég és én egy csatorna vagyok, egy közvetítő, az isteni énünk szólalt meg. Benne volt a szívem, a lelkem ebben a produkcióban és lehet furcsa amit mondok, de nem csak Kóbor János hangját hallottam, hanem végig éreztem a jelenlétét is.
Gabi a lapnak meglepő kijelentést tett: annyira átadta magát az érzésnek, hogy jóformán nem is emlékezett rá, hogy mi történt a színpadon. Az rántotta vissza a valóságba, mikor meglátta Adamis Anna és a közönség meghatottságát, könnyeit, tapsát.
„Valóban ez volt életem egyik legszebb és legmeghatóbb színpadi élménye, amit viszek magammal tovább, amiből majd lehet töltekezni. S bár csak öt percről beszélünk, annyira benne voltam, annyira beleadtam mindent magamból, hogy utána jóleső üresség és kimerültség vette át a felfokozott érzelmek helyét" – árulta el a Borsnak.
Immár bő három éve, hogy Gabi és férje, Krausz Gábor szülők lettek. Kislányukat, Hannarózát a legnagyobb szeretetben nevelik, s nem kérdés, hogy Gabi rendszeresen énekel neki. A műsorban előadott dalt is alighanem sokszor előadta, elpróbálta otthon. Nem csoda, ha a tündéri, okos kislány fülébe mászott a dallam és a szöveg is.
„Ami külön öröm és gyönyörűség, hogy valamelyik nap azt hallottam a babaház felől, hogy Hannika a Gyöngyhajú lányt dúdolgatja, majdnem leestem a kanapéról!" – idézte fel Gabi a Borsnak, majd a lapnak azt is felelevenítette, hogy gyermekkorában ő is sokszor énekelt együtt a dalt édesanyjával, és szintén énekesnővé lett nővérével, Tóth Verával.
Gabi és Kóbor János produkcióját itt tekintheti meg: