tóth gabi
Nagy Melanie számára az elmúlt időszak nem volt túl zökkenőmentes, hiszen egyedülálló édesanyaként kellett megteremtenie újra a harmóniát a saját és gyermekei életében is.
G.w.M két gyermekének édesanyja, Nagy Melanie élete egyik pillanatról a másikra változott meg a tavalyi évben... A családja hirtelen darabokra hullott, s egyedülálló édesanyaként kellett biztos hátteret teremtenie a két gyermekének. Egy biztos, nem volt könnyű dolga, Melanie azonban mégis gyorsan vette az akadályokat: talpra állt, és sikerült előnyt kovácsolnia abból a felhajtásból, ami az elmúlt időszakban körülvette őt.
"Azt gondolom, hogy egy olyan típusú ember vagyok, aki igyekszik minden helyzetből a legtöbbet kihozni, illetve próbálom csak a pozitív dolgokat beengedni az életembe. Ez a figyelem, ami most körülvesz, annak ellenére szegeződött rám, hogy nem feltétlenül szerettem volna, de úgy vagyok vele, ha már a szakításom okán a középpontba kerültem, akkor kihasználom a lehetőségeket. Kaptam is egy felkérést, sikerült elhelyezkednem a Dikh Rádiónál, és a televízióban is kipróbálhattam magam műsorvezetőként. Fontos volt, hogy az, amit én képviselek, átjöjjön a hallgatóknak és a nézőknek is. A jövőben is erre fogok törekedni, szeretnék minél többet átadni ebből..." - kezdte a Borsnak Melanie, aki hozzátette, nem zárkózik el a televíziós szereplésektől sem, azonban megválogatja, milyen felkérésre mond igent, hiszen muszáj összeegyeztetnie a munkát a gyerekneveléssel. Arról nem is beszélve, hogy idén szeretne magára is több időt fordítani, ezért a rendszeres mozgást is igyekszik beépíteni a mindennapjaiba.
"Az idei évben szerettem volna a rendszeres mozgást is beépíteni az életembe. Érzem magamon, a szervezetemen, hogy szükségem van erre az énidőre, illetve egyfajta keretet is ad az életemnek. Az elmúlt időszakban sajnos ez mind elmaradt... "
Tavaly januárban 10 kilót fogytam egy hónap alatt, nem nagyon volt időm és energiám sem azzal foglalkozni, hogy nekem most sportolnom kell... Most viszont elérkezettnek érzem az időt, hogy ennek is teret adjak.
Sosem voltam sajnos egy sportos alkat, annak ellenére, hogy a szüleim próbáltak arra sarkalni, hogy minél több sportágban próbáljam ki magam, de valahogy mindig a művészetekhez lyukadtunk ki. A jógában viszont most megtaláltam azt a mozgásformát, amivel tudok azonosulni, jól érzem magam benne és szeretem is csinálni" – fogalmazott az édesanya, aki komoly tervekkel vágott neki az új évnek: saját műsort készít, illetve egy szépségszalont is szeretne nyitni.