Létrehozva: 2023.02.18.

„Szétestem egy picit” – drámaian alakult a magyar énekes Valentin-napja

Az egyelőre rejtély, miért került ennyire padlóra.

A sztárok többsége földöntúli szerelemben töltötte a Valentin-napot, gyertyafényes vacsorával, romantikával, és természetesen az elmaradhatatlan vörös rózsával. Legalábbis ezt kommunikálták a külvilág felé. Oláh Gergőnek azonban, esze ágában sincs kiszínezni a valóságot. 

Oláh Gergő legszívesebben elfelejtené a Valentin-napot Fotó: Móricz István

Az ötgyermekes énekes bevallotta, hogy kifejezetten tragikusan sikerült számára a szerelmesek napja, ha nincs a felesége, Niki, talán fel sem tud kelni a képzeletbeli padlóról. A részleteket ugyanakkor nem árulta el.

"Majdnem elfelejtettem kitenni valami csicsás képet Valentin-napra. Ja, mert nem is voltunk sehol. Itthon voltunk és összeszedtél a padlóról, mert szétestem egy picit…
Aztán neked hála, sikerült kijönnöm a gödörből, mire a gyerekek hazajöttek a suliból"

- kezdte a mélabús és kissé különös vallomását az énekes, aki tavaly decemberben többrendbeli szabálysértés után, jogosítvány nélkül ült volánhoz, amikor a rendőrök elkapták, ő pedig a fogdában végezte. Ez minden bizonnyal frusztráló lehetett.

Ami ezután következett, az leginkább egy megindító szerelmi vallomás volt. Íme!

"Van, hogy nem vagyunk jól, van hogy veszekszünk, de mi már soha nem tudnánk egymás nélkül élni…
És pont ezen a napon éreztem, hogy újabb szintet lépett a kapcsolatunk, mert mindig ott vagyunk egymásnak, és nem adjuk fel soha, bármilyen nehéz is.
A csoki és a rózsa mellett ezzel a fotónkkal kívánok neked boldog Valentin-napot, ami Romániában készült fénykorunkban, amikor a néptánccsoporttal voltunk egy hotelben az esti fellépés után…ahol még csak jegyben jártunk! (2006) Nincs a földön még egy ember, akit nálad jobban szeretnék"

- kürtölte világgá érzéseit az énekes.


 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

A régészek valószínűleg bizonyítékot találtak az amazonok létezésére Azerbajdzsánban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”