tóth gabi
Az énekesnő nemrég ismerte meg unokatestvérét, akivel nem csak a vér, de a munkájuk is összeköti őket.
Singh Vikivel egy nem mindennapi eset történt meg. Nemrég egy furcsa levelet kapott, amiben egy fiatal lány kereste meg azzal, hogy ő az unokatestvére. Viki elmesélte lapunknak a nem mindennapi találkozás történetét.
„Sajnos a két család nem tartotta a kapcsolatot. Végül a semmiből jött a levél” – kezdte a Ripostnak Viki és elárulta: a lány az énekóráira jelentkezett be hozzá.
„Küldött hanganyagot, nagyon tehetséges, kedves és zeneileg alázatos. Eljött a stúdióba énekelni, és azóta igyekszünk jó kapcsolatot kialakítani egymással. Mind a ketten szeretnénk ezt a családi kapcsolatot ápolni”– mesélte közös céljaikat az énekesnő, aki a közösségi oldalán is megosztotta ezt a csodás egymásra találást. Még régi, családi fotók is előkerültek, amelyekhez régi emlékek is fűződnek. Az első találkozás után rájöttek, milyen sok közös van bennük.
„Furcsa volt felfedezni azokat a vonásokat, amiket eddig csak anyukámon és a nagyszüleimen láttam. De még a sok közös tulajdonság is összeköt minket, mint az ízlésünk is. Még az is lehet, hogy korábban összefuthattunk, mert ő gödöllői, nekem pedig az egyik kedvenc városom. Ha van egy szabadnapom, akkor szívesen látogatok el mindig oda, például a Sissi kastélyba is”
– mosolygott Viki, aki nagyon boldog, hogy unokatesójával egymásra találtak és nem csak a munka, de a sok közös pont is összeköti őket.