tóth gabi
A TV2 Dancing with the Stars gyönyörű táncosa a napokban kellemetlen helyzetben találta magát kutyasétáltatás közben.
Stana Alexandra és Noir névre hallgató mopsz kutyáka sétáltatás közben találkozott egy másik, nagyobb kutyussal és annak gazdájával, akinek a kedvence kicsit agresszívabban lépett fel Noir-ral szemben a lakóhelyükhöz közeli parkban.
– Fontos előre leszögeznem, hogy nem vagyok híve a póráznak! Persze, ahány kutyaiskola annyi tanítási módszer. Noirt is csak akkor szoktam elengedni, ha jónak látom. Amikor lekerül róla a póráz, azt mindig tudja, hogy akkor szabad a játék és nagyon boldog – kezdte lapunknak Alexandra.
A legutóbbi kalamajkánál is talán sokkal inkább a riadalom volt nagyobb.
"Noir nagyon barátságos mopsz, ha lát egy kutyust szeret ismerkedni, játszani vele. Persze, amíg engedélyt nem adok, addig viszont mellettem marad. Tegnap is jött egy nagyobb fajta kutyus a gazdájával, akihez odament Noir. Sokáig a gazdi nem is szólt, hogy ne engedjem közel. Mikor már ott volt akkor mondta, hogy ne engedjem oda. Noir nem ismerte fel, hogy nem játszani akar, mert már volt dolga olyan kedvenccel, aki ugatva „hangosan” játszik"
– mesélte a táncos, aki azt is hozzátette: szerencsére nem történt baj, mert kedvence elég gyors és körbe futotta a másik állatot.
„Nem rendőrkutyát szerettem volna nevelni”
Elsőre Szandra sem ijedt meg, mert úgy gondolta, hogyha egy kutya nem barátságos más állatokkal szemben akkor pórázon vezetik.
– Bármennyire jól nevelt a kutya, azért ők ösztönlények. Én sem vagyok tökéletes gazdi, de nem is rendőrkutyát szerettem volna nevelni a mopszomból. De abban biztos vagyok, és ez rám is igaz, hogy nekem, mint gazdának kell ismernem a kutyámat. Ha tudom, hogy olyan a természete a kedvencemnek akkor nagyobb figyelmet fordítok rá. Ezért nem is hibáztatom a tegnap történtekért a másik gazdát sem, hiszen mégis csak szólt. Nem is tudhatta, hogy az én kutyám miként reagál – mesélte el Stana Alexandra.