Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2023.01.02.

Kóbor János özvegye: Fontos, hogy pozitív gondolatokkal lépjünk az új esztendőbe

Eseménydús évet zárt a Kóbor család. Idén először Kóbor János, Mecky nélkül ünnepelték a szent­estét, és nélküle vágtak bele az új évbe is. Most először szólalt meg a Bors­nak Zsóka is, hogyan telt a karácsonyi időszak a zenész nélkül, és bepillantást engedett abba is, hogy milyen volt még akkor, amikor a családfő is velük volt.

Hogy teltek az ünnepek Mecky nélkül?

Zsóka: Tavaly minden olyan gyorsan történt és a gyász borította be a karácsonyunkat, de idén már át tudtuk élni az ünnep varázslatos hangulatát, mert éreztük, hogy Mecky is itt van velünk.

Léna: Talán éppen ezért szerettük volna különlegessé tenni ezt az ünnepet és mivel egy trópusi utazást kaptam ajándékként a mamától, mindkettőnknek jót tett a távolság. Én már máskor is voltam hasonló helyen, de soha nem a papával. Nagyon jó volt és végig az volt az érzésem, mintha ő is ott lenne. Egy idegen, de gyönyörű ország valahol segített nekem elfogadni azt a megváltoztathatatlan tényt, hogy a papa már csak a szívemben él. Ez annyira megérintett, hogy örök emlékként egy fényképen ezt ki akartam fejezni. Ez a kép szerintem szavak nélkül is mesél...

Egy másik élmény is megragadott ebben a távoli országban, ahol életemben először a tenger mélyét is felfedezhettem, mint búvár. Ott a mélyben is, a csendben, az a gondolat járt át, bárcsak megoszthatnám a papával, de ugyanakkor a lelkem mélyén tudtam, hogy velem van. Hiszen ő is a tenger szerelmese volt.

Kóbor János özvegye és lánya
Fotó: Ripost

Nagy családdal ünnepeltetek, vagy kettesben?

Zsóka: Eddig minden évben a nagy családdal ünnepeltünk, de idén az utazás miatt ez másképp alakult, amit nem is bánunk, mert ez az út még szorosabbá fűzte a kapcsolatunkat Lénával. Itthon a család és a barátaink már nagyon vártak minket.

Léna: Nálunk a karácsony soha nem az ajándékokról szólt, hanem a meghitt szeretetről. Emlékszem a papa szavaira, amikor azt tanította nekem, hogy a szeretetünket minden nap ki lehet és ki is kell fejezni, nem csak egy adott napon az évben.

A Kóbor család
Amikor még Léna és Zsóka együtt lehetett Kóbor Jánossal... Fotó: Ripost


Zsóka, mi volt a menü, bevált magyaros ételeket, vagy különleges ízeket tálalsz ilyenkor?

Zsóka: Úgy időzítettük az utazást, hogy az ünnepek második felét már itthon töltsük és természetesen nem hiányozhattak az asztalról a hagyományos, finom magyar ételek: töltött káposzta, húsleves és bejgli, amit Mecky is annyira szeretett. Még arra is jutott időnk, hogy a jól bevált mézeskalácsot is megsüssük Lénával. Jó érzés volt a narancsillatú, feldíszített házba megérkezni, és ahogyan a halk karácsonyi zene puhán körbe ölelt bennünket, gyertyákat gyújtottunk drága férjem emlékére.

 

Léna, mit jelent számodra a zene? Azt már említetted, hogy a tanulás az első, de azt is tudni lehet, hogy édesapád bátorított téged, hogy színpadra állj.

Léna: A művészvilág szinte természetes számomra, mert én ebben nőttem fel. A papa mindig biztatott, de óvott is tőle. A zene mindig jelen volt az életünkben. Úgy érzem, a véremben van és alig várom, hogy kipróbálhassam magam. Már kicsi korom óta gondolkozom ezen, de nem szeretnék semmit elsietni. A Sztárban sztár leszek! kitűnő alkalom lehetne, és bár a mama és a keresztapám már áldását is adta, én egy „égi jelre” várok.

Zsóka: Nem kérdés a továbbtanulás és diplomaszerzés Léna jövőjére nézve, és ezt ő is nagyon komolyan veszi. Ezek az alapok, amire bármikor építhet majd, ahogyan az apukája is tette.

Léna: Ez így is van. De akármi is lesz, a zene és a tánc mindig az életem része marad.

 

A műsorra visszatérve: kinek a bőrébe bújnál szívesen, és van-e olyan karakter, akinek kevésbé?

Léna: Vannak kedvenceim, de a műsor arról szól, hogy bármelyik előadóművész bőrébe bele tudjak bújni és mind stílusban, mind éneklésben helyt tudjak állni. Persze keresem azokat az énekeseket, akikkel már tudnék azonosulni, de mivel szeretem a kihívásokat, azokat is, akik távol állnak tőlem stílusban. Ha úgy hozza a sors, hogy mégis indulok a műsorban, akkor egy valamiben nagyon reménykedem, mégpedig abban, hogy ne az édesapukámat kelljen majd utánozni, mert őt szerintem senki sem tudja.
 

Volt újévi fogadalmatok is?

Zsóka: Nem tartom fontosnak és helyénvalónak az újévi fogadalmakat, mert szerintem az ember úgy kell megélje az év minden napját, hogy átgondoltan és helyesen cselekedjen. A szilvesztert pedig vagy szűk családi körben vagy barátokkal töltöttük eddig és ez idén is így volt. Fontos, hogy a helyzetünkhöz képest vidámsággal és pozitív gondolatokkal lépjünk az új esztendőbe. Persze az új év első napján a lencse nálunk sem hiányozhat.

Léna: Én mindig nagyon várom az új évet, mert tele vagyok tervekkel, ötletekkel és minden irányban nyitott vagyok, de azt már megtanultam a fiatal életemben, hogy egyetlen pillanat sem tart örökké, mert nem tudhatjuk, mit hoz a holnap.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom