Kóbor János özvegye: Fontos, hogy pozitív gondolatokkal lépjünk az új esztendőbe

Hogy teltek az ünnepek Mecky nélkül?

Zsóka: Tavaly minden olyan gyorsan történt és a gyász borította be a karácsonyunkat, de idén már át tudtuk élni az ünnep varázslatos hangulatát, mert éreztük, hogy Mecky is itt van velünk.

Léna: Talán éppen ezért szerettük volna különlegessé tenni ezt az ünnepet és mivel egy trópusi utazást kaptam ajándékként a mamától, mindkettőnknek jót tett a távolság. Én már máskor is voltam hasonló helyen, de soha nem a papával. Nagyon jó volt és végig az volt az érzésem, mintha ő is ott lenne. Egy idegen, de gyönyörű ország valahol segített nekem elfogadni azt a megváltoztathatatlan tényt, hogy a papa már csak a szívemben él. Ez annyira megérintett, hogy örök emlékként egy fényképen ezt ki akartam fejezni. Ez a kép szerintem szavak nélkül is mesél...

Egy másik élmény is megragadott ebben a távoli országban, ahol életemben először a tenger mélyét is felfedezhettem, mint búvár. Ott a mélyben is, a csendben, az a gondolat járt át, bárcsak megoszthatnám a papával, de ugyanakkor a lelkem mélyén tudtam, hogy velem van. Hiszen ő is a tenger szerelmese volt.

Nagy családdal ünnepeltetek, vagy kettesben?

Zsóka: Eddig minden évben a nagy családdal ünnepeltünk, de idén az utazás miatt ez másképp alakult, amit nem is bánunk, mert ez az út még szorosabbá fűzte a kapcsolatunkat Lénával. Itthon a család és a barátaink már nagyon vártak minket.

Léna: Nálunk a karácsony soha nem az ajándékokról szólt, hanem a meghitt szeretetről. Emlékszem a papa szavaira, amikor azt tanította nekem, hogy a szeretetünket minden nap ki lehet és ki is kell fejezni, nem csak egy adott napon az évben.

Zsóka, mi volt a menü, bevált magyaros ételeket, vagy különleges ízeket tálalsz ilyenkor?

Zsóka: Úgy időzítettük az utazást, hogy az ünnepek második felét már itthon töltsük és természetesen nem hiányozhattak az asztalról a hagyományos, finom magyar ételek: töltött káposzta, húsleves és bejgli, amit Mecky is annyira szeretett. Még arra is jutott időnk, hogy a jól bevált mézeskalácsot is megsüssük Lénával. Jó érzés volt a narancsillatú, feldíszített házba megérkezni, és ahogyan a halk karácsonyi zene puhán körbe ölelt bennünket, gyertyákat gyújtottunk drága férjem emlékére.

Léna, mit jelent számodra a zene? Azt már említetted, hogy a tanulás az első, de azt is tudni lehet, hogy édesapád bátorított téged, hogy színpadra állj.

Léna: A művészvilág szinte természetes számomra, mert én ebben nőttem fel. A papa mindig biztatott, de óvott is tőle. A zene mindig jelen volt az életünkben. Úgy érzem, a véremben van és alig várom, hogy kipróbálhassam magam. Már kicsi korom óta gondolkozom ezen, de nem szeretnék semmit elsietni. A Sztárban sztár leszek! kitűnő alkalom lehetne, és bár a mama és a keresztapám már áldását is adta, én egy „égi jelre” várok.

Zsóka: Nem kérdés a továbbtanulás és diplomaszerzés Léna jövőjére nézve, és ezt ő is nagyon komolyan veszi. Ezek az alapok, amire bármikor építhet majd, ahogyan az apukája is tette.

Léna: Ez így is van. De akármi is lesz, a zene és a tánc mindig az életem része marad.

A műsorra visszatérve: kinek a bőrébe bújnál szívesen, és van-e olyan karakter, akinek kevésbé?

Léna: Vannak kedvenceim, de a műsor arról szól, hogy bármelyik előadóművész bőrébe bele tudjak bújni és mind stílusban, mind éneklésben helyt tudjak állni. Persze keresem azokat az énekeseket, akikkel már tudnék azonosulni, de mivel szeretem a kihívásokat, azokat is, akik távol állnak tőlem stílusban. Ha úgy hozza a sors, hogy mégis indulok a műsorban, akkor egy valamiben nagyon reménykedem, mégpedig abban, hogy ne az édesapukámat kelljen majd utánozni, mert őt szerintem senki sem tudja.
 

Volt újévi fogadalmatok is?

Zsóka: Nem tartom fontosnak és helyénvalónak az újévi fogadalmakat, mert szerintem az ember úgy kell megélje az év minden napját, hogy átgondoltan és helyesen cselekedjen. A szilvesztert pedig vagy szűk családi körben vagy barátokkal töltöttük eddig és ez idén is így volt. Fontos, hogy a helyzetünkhöz képest vidámsággal és pozitív gondolatokkal lépjünk az új esztendőbe. Persze az új év első napján a lencse nálunk sem hiányozhat.

Léna: Én mindig nagyon várom az új évet, mert tele vagyok tervekkel, ötletekkel és minden irányban nyitott vagyok, de azt már megtanultam a fiatal életemben, hogy egyetlen pillanat sem tart örökké, mert nem tudhatjuk, mit hoz a holnap.