Létrehozva: 2023.01.16.

Zámbó Jimmy fia a sorozatról: Apám nem volt ilyen pökhendi ember

Adrián sérelmezi, hogy A Király című minisorozatban leginkább az édesapjai negatív vonásait domborítják ki.

Zámbó Jimmy legkisebb fia, Adrián egy igazán különleges videóban mutatta meg azt a csepeli házat, ahol egykor élt 2001-ben elhunyt édesapjával, és ahol most A Király című (egyébként igencsak nagy port kavaró) minisorozat jelenetei játszódnak. 

Zámbó Jimmy
Fotó: MTI

Adrián kívülről belülről megmutatta a díszes családi házat, ezáltal kissé betekintést engedve abba, hogyan éltek egykoron, a tragédia előtt.

Bár a fikciós sorozatot rengetegen szeretik, egyre nagyobb körülötte a felháborodás is. Az igazi Jimmy rajongók és persze a családtagok egyértelműen hiányolják Jimmy eredeti dalait és a hangját, hiszen mint mondják, így azért nem az igazi a történet. Zámbó Marietta egyenesen perrel fenyegette meg az alkotókat a minap, de Zámbó Krisztián is kifejtette egy interjúban, hogy jobban örült volna, ha legalább néhány, eredeti Jimmy sláger bekerül az újonnan írt dalok közé. 

Fotó: Nagy Zoltán / Bors

Adrián a Ripost-nak elárulta, kettős érzések kavarognak benne a sorozat láttán, igaz, még nem látta az összes részt.

"Furcsa, egyenesen szürreális élmény ez nekem. A hetedik résznél járok, ami tetszett is, de akad olyan epizód is, ami nem. Méghozzá azért nem, mert úgy érzem, hogy apu negatív oldalát domborították ki. Sok esetben túlzottan gizdának állítják be, pedig apám nem volt egy pökhendi ember. Úgy érzem, ez már kicsit durva. A másik, hogy sokan hajlamosak elfelejteni, hogy mindez egy fikció, csak hátra kéne dőlni és élvezni a sorozatot. Messzemenő következtetéseket, vagy akár összeesküvés-elméleteket azonban nem kéne belőle levonni" - fogalmazott Adrián.

Íme az emlegetett videó!

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek