Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2023.01.04.

Kilátogattunk a tragédia helyszínére: Három éve nincs köztünk Gesztesi Károly

Gesztesi pontosan három évvel ezelőtt vesztette életét. Váratlan halála megrázta az egész országot. Emlékét soha nem feledjük.

2020. január 4-e hideg, szombati nap volt. Gesztesi Károly egy budapesti moziból sietett egy szegedi fellépésre, de már soha nem ért oda. Az ország egyik legsikeresebb és legszerethetőbb színésze a Lehel teret a Podmaniczky utcával összekötő Ferdinánd hídról kanyarodott le, amikor váratlanul rosszul lett a volánnál. Infarktust kapott.

Három éve hunyt el a színész  Fotó: Szabolcs László

Utolsó erejével még félreállt fekete autójával, de hiába érkezett gyorsan a segítség, hiába próbálták 50 percen keresztül újraéleszteni, a színész életét már nem tudták megmenteni. Pedig a lehető legjobb ember igyekezett őt visszahozni az életbe! Az egyik napilap a tragédiát követően arról írt, hogy az akkor 35 éve mentőként dolgozó K. Gy. volt az, aki először felrántotta az autója ajtaját, azonban ő sem tudott mit tenni, a színész akkor már hosszú percek óta a haláltusáját vívta. 

Fotók a tragédia helyszínéről. Hiába küzdöttek érte, nem tudták megmenteni Gesztesi életét  Fotó: Mihádák Zoltán / MTI

„Egyenes testtartással ült, a feje a mellkasára volt hajolva, a végtagjai pedig ernyedtek voltak” – idézte föl a szakember, akit nagyon megviselt, hogy nem tudott segíteni a színművészen. „Nem volt sem légzése, sem keringése, vagyis feltételeztem, hogy a klinikai halál állapotában van. Azonnal hívtam a központi segélyhívót, majd megpróbáltam segítséget szerezni, hiszen tudtam, egyedül képtelen vagyok kiszedni az autóból” – mesélte akkor a férfi, aki szerint talán meg lehetett volna menteni Gesztesi életét, ha előbb érkezik a segítségnyújtás, az emberek azonban hajlamosak elfordítani a fejüket.

A tragédia az egész országot megrázta.

A színésztől végül január 9-én vettek végső búcsút, szűk, családi körben, Budakalászon. A sírkertben már jóval a szertartás előtt nagy volt a készülődés, biztonsági őrök ügyeltek a rendre. A szertartáson körülbelül ötven-nyolcvan fő vett részt. Fejfáján a következő idézet volt olvasható:

"Viszontlátásra az Úr napján."

 Ezt Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének alapítója üzente Gesztesinek a tragédia után.

Gesztesi fejfája Fotó: Bujtás Merdzsán / Ripost

Gesztesi végleges síremléke 2021 nyarán készült el, a legnemesebb gránitból. A feliratra a színész nevét és születésének, illetve halálának évszámát írták rá, alá pedig egy arany színű bibliai idézetet véstek.

"Megelevenít minket két nap múlva, a harmadik napon feltámaszt bennünket és élni fogunk ő előtte."

A Ripost ezzel a megindító videóval emlékezik a színészre.

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek