Létrehozva: 2023.01.05.

Csepregi Éva elképesztő dolgot mondott Győzikéről: „Kövér, visszahúzódó, gátlásos fiúra emlékszem”

Kiderült, hogyan kezdte karrierjét Gáspár Győző.

A Story magazin megtudta, hogy Csepregi Éva még ismerte a csetlő-botló, de nagyon igyekvő, sztárságról ábrándozó Gáspár Győzőt. Énekelni zongorázni és színészkedni is tanította az iskolájában. Ugyanis kevesen tudják, de Gáspár Győző Csepregi énekiskolájában kezdte a karrierjét. 

Csepregi Éva / Fotó: Bors

„Nagyon másként nézett ki, mint most. Kicsit kövér, visszahúzódó, gátlásos fiúra emlékszem. De amikor egy ideje már járt hozzánk, és »megmelegedett« köztünk, a társaság középpontja lett, és oszlopos tagja volt a csapatnak” - mesélte a Story magazinnak Csepregi Éva. 

Az énekesnő mint mondta, nem volt könnyű meglátni Győzőben a jövő nagy sztárját. Azonban rettentő nagy érdeklődést és örömöt láttak a szemében, hogy hozzájuk járhat. Egyetlen órát sem hagyott ki, Salgótarján és Budapest között ingázott. Rengeteget tanult és fejlődött az évek alatt. 

„Az az együttes telitalálat volt, és nagyon jó érzés volt tudni, hogy én bátorítottam azt a gátlásos fiút, aki aztán ilyen sikeres lett. Nagyon büszke vagyok rá, hogy én fedeztem fel. Szeretettel emlékszem rá, és sokszor visszahallom, hogy ő is szeretettel emlegeti ezeket az éveket” – tette hozzá Csepregi Éva. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghamisította a képeit Salma Hayek, kiderült hogy néz ki valójában - fotók

origo.hu

Meglepő dolog derült ki Tóth Gabi párjáról

metropol.hu

Király Linda: „Elmondom az igazságot”

mandiner.hu

Nyílt levélben tette helyre német kollégájának tévedéseit Kárpátaljával kapcsolatban a fideszes EP-képviselő

ripost.hu

Megbénult Budapest közlekedése, leállt az M3-as metró

vg.hu

Börtönbe megy a magyar edző

origo.hu

Itt van Kína üzenete a harmadik világháborúról!

travelo.hu

Mutatjuk az Év Pezsgőjét, ha még nem tudod, mivel köszöntsd az Új Évet

origo.hu

Hihetetlen kedvezményekkel várja 65 év feletti vásárlóit a Lidl(x)

life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

lapcentrum.hu

Fizessen elő kedvenc lapjára! Kedvezményes előfizetés mellé ajándék könyvcsomag!

origo.hu

Az eMAG társ az ünnepi előkészületekben(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

„Egyre többször gondolkodom azon, egyáltalán megérem-e a következő karácsonyt…” – Íme Galambos Erzsi szívszorító interjúja

LELKIZŐ

Baleset a Nemzetiben: Ezt mondta Szász Júlia az erkélyről, amiről a mélybe zuhant – fotó

LELKIZŐ

Az egész ország erre várt: Tóth Gabi megtörte a csendet, kitálalt válásának valódi részleteiről

LELKIZŐ

„Pénzéhesnek tartanak minket, holott egy forintunk sincs” – a Zámbó testvérek Jimmy sírjánál öntötték ki a szívüket

LELKIZŐ

"A sors nem akarta, hogy összejöjjön" – Örökbefogadásról vallott Miklósa Erika – Videó

LELKIZŐ

Meglepő titok derült ki Debreczeni Zita és Gianni kapcsolatáról

LELKIZŐ

Csuti nyilvánosan kért segítséget, fontos dologról van szó

LELKIZŐ

„Inkább legyek dagadt tehén, vagy ronda, mintsem vak” - durván beszóltak Agárdi Szilvinek