tóth gabi
Egy éve, hogy eltávozott Kóbor János az élők sorából, de a család még mindig nem tudott teljesen megbirkózni a veszteséggel. Szerencsére egy szem kislányának van egy keresztapja, aki megpróbálja az apja által hagyott űrt betölteni.
Nemcsak barátok voltak, de családtagként szerették egymást az Omega tagjai. Talán ez is segíthet abban, hogy el tudják fogadni a legenda, Kóbor János elvesztését. Azonban Mecky nem mindenkinek csak énekes volt. Kóbor Lénának nem zenei ikon, nem az előadóművész hiányzik, hanem az édesapja. Mecky halálával Trunkos Andrásra hárult az a feladat, hogy megpróbálja – akárcsak részlegesen is – betölteni a zenész által hagyott hatalmas űrt.
Egy éve nyáron történt az, hogy Meckyvel leültünk beszélgetni, és egyik pillanatban azt kérte tőlem, hogy ha vele bármi történne, vigyázzak Lénára
– kezdte a Borsnak Trunkos András. "Nyilvánvalóan nem tudok az apja helyett apja lenni, de amennyiben a mindennapokban segítségre van szüksége, ha bármi kérdése van, bármikor fordulhat hozzám. Ezt ő tudja is. Hetente beszélünk. Felhív, elmondja, mi bántja, és én megpróbálok neki segíteni" – árulta el a menedzser, aki elmondta, már akkor is nagyon jóban voltak, mielőtt megtörtént a tragédia.
"Már Mecky halála előtt is egészen jóban voltunk és szerettük egymást, de mostanra sokkal szorosabbá vált a viszonyunk. Esküszöm, úgy szeretem ezt a kislányt, mintha a sajátom lenne, csak vannak dolgok, amiben nem én tudok neki segíteni. Szerencséje, hogy egy nagyon határozott gyermek és erős édesanyja van. Zsókának, az édesanyjának sem könnyű. Léna egyedül maradt és ráadásul teljesen mások az elvárások egy átlagos középiskolás lánytól, mint Kóbor János lányától. Én úgy érzem, hogy nekem az a dolgom, hogy megkönnyítsem neki a gyászt, amennyire csak lehet" – tette hozzá Trunkos András.