LELKIZŐ

Szerző P. E.

9 hónapja

Jimmy a halála előtt már sejtette, hogy nagy a baj? Megdöbbentő interjú került elő

Zámbó Jimmy a halála előtt két héttel egy interjúban azt mondja, segítségre lenne szüksége.

Szerző P. E.

Vincze Attila a Zámbó Jimmy halála előtt két héttel beszélgetett a magyar zenei világ egyik legmegosztóbb sztárjával, aki maga utalt arra, hogy lelki segítségre lenne szüksége. Mintha már érezte volna, hogy nagy a baj és közel a vég...

Fotó: Ripost

- Egy szépségversenyen találkoztam Jimmyvel, ahol számot cseréltünk és megbeszéltük, hogy telefonon csináljuk majd meg az interjút. Ezért nem utasított el, mint mindenki mást már az év vége felé, hiszen mindenkinek azt mondta, majd jövőre beszélnek – mesélte Vincze Attila, aki jól emlékszik arra, Zámbó Jimmy tett néhány megdöbbentő kijelentést.

- Azt mondta, hogy az elmúlt évek idegbeteggé tették és talán segítségre lenne szüksége. Utalt az akkor futó műsorára és arra, hogy kikészült, mert nem kapott elég nagy büdzsét rá, hogy olyan vendégeket hívjon meg a műsorába, akiket ő akart. Volt, hogy végig neki kellett énekelnie, mert nem volt vendég. Ezt méltatlannak érezte és nagyon megviselte ez a helyzet – mesélte Vincze, aki hallott Jimmy hírhedt hirtelen természetéről, dühkitöréseiről is.

Például Gálvölgyi János mesélt arról, hogy az énekes egy paródia miatt haragudott meg rá annyira, hogy pisztollyal ment be utána az RTL Klub székházába, hogy lelője őt. Erről végül sikerült lebeszélni, és később a színész kiengesztelte egy CD-vel.

- Beszélgettem Gálvölgyivel is, aki nekem is elmesélte korábban ezt a történetet és azt is hozzátette, hogy a CD-re azt írta akkor: „A legnagyobb királynak”, ami persze annyira hízelgő volt Jimmynek, hogy azonnal megbocsátott - jegyezte meg Attila.

Az ominózus utolsó interjúban azonban már maga Jimmy is érezte, hogy ezekkel a dühkitörésekkel elvetette a sulykot.

- Inkább ténymegállapítás volt, mint önmarcangoló vallomás, hisz végig nyugodt maradt. Emlékszem, arra is rákérdeztem, mit szól a külsejét érő kritikákhoz, mire azt válaszolta, hogy nézzek csak rá a nagyfiára, hát van-e oka aggódni annak, akinek ilyen jóképű a fia? Lehet-e az, hogy egy ilyen fiatalembernek nem jóképűek a felmenői? Nevetve mondta ezt persze – tette hozzá a szabadúszóként dolgozó újságíró, aki épp külföldön volt, amikor értesült Jimmy haláláról.

(via)

 

Szerző P. E.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A fantasztikusan játszó Szoboszlai Dominik vezérletével nyert PL-rangadót a Liverpool - videó

origo.hu

Képtelenség levenni a tekintetet a szuperszexi ringlány hatalmas melleiről - képek

mindmegette.hu

Ejha! Erdei Zsolt teljesen odavan Rácz Jenő box-tehetségéért!

hirtv.hu

Gulyás Gergely: Magyarország támogatja a kárpátaljai magyarság alapvető jogainak biztosítását

ripost.hu

Krausz Gábor a hét nyertese – Mindent vitt!

hirtv.hu

Losonczi Dávid vitatható vereség után ezüstérmes

origo.hu

Köllő Babett magából kikelve ordibált, dobálta zsűritársát

mindmegette.hu

Hétvégi menütippek, ha nem tudod, mivel kápráztasd el a családod

ripost.hu

Újabb rendőrgyilkosság történt: egy ember meghalt, egy megsebesült

ripost.hu

Mindörökké harc: Ezek a csillagjegyek gyűlölik egymást

ripost.hu

Szoboszlai csapata újra nyert, mégsem örülhet minden magyar

ripost.hu

Ők a legszerencsésebb jegyek a kínai horoszkóp szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

„Amit szükséges, megbeszélünk” – Suzy kitálalt volt férjével való kapcsolatáról

LELKIZŐ

"Él még benne a remény" – kiderült, erre vágyik Aurelio kislányának édesanyja

LELKIZŐ

Straub Dezső: Nem haragszom Götz Annára

LELKIZŐ

"Szeretném, ha egy gyerek sem érezné ezt": Gáspár Zsolti ismét segített

LELKIZŐ

Kóbor Zsóka megható szavai: ezt mondaná Lénáról az édesapja

LELKIZŐ

Volt feleségei Jákob Zolinak dolgoznak: „Megbecsülöm őket anyagilag is”

LELKIZŐ

„Azt mondta, hogy reggel találkozunk” – kiderült, miért halt meg az Eufória sztárja

LELKIZŐ

Itt a teljes igazság: G.w.M mindent elmondott a kórházról