RETRO RÁDIÓ

Megszólalt Bangó Marika az édesanyja állapotáról

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 11. 11. 18:00

Marika beszélt az édesanyja állapotáról, a jelenlegi viszonyukról és azt is elárulta, hogyan készül az ünnepekre.

Bangó Marika azt mondta lapunknak, hála a Jóistennek, az édesanyja továbbra is jól van. Bangó Margitnak a nyáron kiújult a betegsége. Túl van három műtéten, bizakodva tekint a jövőbe.

Marika úgy fogalmazott, olyan jó a kapcsolata az édesanyjával, mint eddig még soha.

Fotó: Facebook

Jobb a viszonyunk, mint bármikor volt az életben. Sokat vagyunk együtt, amikor csak lehet, megyünk hozzá. Főzünk, zsugapartikat rendezünk.


 Az énekesnő azt is elmondta, rengeteg televíziós felvétele volt mostanában és vannak fellépései is.

„Minden rendben van, mindenki jól van a családban. Itthon is vagyok sokat, teszem a dolgom. 15 éves korom óta a magam ura vagyok, négy gyereket felneveltünk, mindig helyt kellett állni. Sütök-főzök, mindig befut valaki.”

Marika és férje, Elemér azonban most már ketten élnek, az énekesnő úgy fogalmazott korábban, jó egy kicsit megpihenni. Még ha imádja is a gyerekeket, az unokákat, eljött az ideje, hogy külön éljenek. Most már csak egy-egy éjszakákra mennek a kicsik hozzájuk.

„Készülök az ünnepekre. Először szétnézek, hogy kit mivel tudnék meglepni, de csak a gyerekeket. Felnőttek között nincs ajándékozás.”
 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.