tóth gabi
Sok megpróbáltatás érte már a magánéletében a közkedvelt színésznőt, de mindennek ellenére próbál erős és boldog maradni. Gabriela Spanic már nem fél.
Gabriela Spanic karrierjében sikert sikerre halmoz, a magánélete viszont sok drámai fordulatot rejt. Most úgy érzi, eljött az ideje, hogy beszéljen is róluk – olvasható hot! magazinban.
A latin-amerikai sajtó nemrég attól volt hangos, hogy Gaby bizony felveszi a kesztyűt azokkal a férfiakkal szemben, akik ártani akarnak neki, márpedig ilyenből akad jó néhány az életében. 2019 óta például Gustavo Adolfo Infante médiaszemélyiséggel áll perben.
„Őrültnek, hazugnak nevezett, az ikertestvéremet bántotta, aki akkoriban kórházban volt. Fenyegetett, azt mondta, hogy elveszi a házam, a kocsim, és kiüldöz az országból. Ez egy olyan újságíró, aki gyűlöletet, erőszakot szít, olyasmikkel vádolt, ami egyáltalán nem én vagyok. Mint kiderült, barátja az ikertestvérem volt férjének, Ademar Nahumnak, aki évekig bántalmazta Danielát. Nem hagyom abba a pereskedést, elmegyek a végsőkig” – mondta határozottan Gabriela a hot!-nak.
„Belefáradtunk a hallgatásba. Sajnos egyikünk sem volt szerencsés a magánéletben. Danielát éveken keresztül fenyegette a férje azzal, hogyha beszél, elveszi a lányukat, ezért volt kénytelen hallgatni. De most már élni akar. Ez a férfi manipulálta, sokszor műtétekre kényszerítette anélkül, hogy orvosi zárójelentést kaptunk volna róla, hogy mivel is műtötték. De már nem félünk felemelni a hangunkat!” – tette hozzá a színésznő, aki a saját magánéletéről annyit elárult, hogy egyedül van, és jól érzi magát így.
Gabriela Spanic a legfontosabbnak azt tartja, hogy tiszta legyen a lelkiismerete. Így a problémák ellenére is igyekszik boldog lenni.