Létrehozva: 2022.10.17.

"Mintha feledésbe merült volna az emléke" - tíz éve hunyt el Komár László

Komár László 2012. október 17-én hunyta le örökre a szemét.

Szerző Ripost

Komár László pontosan tíz évvel ezelőtt hunyta le örökre a szemét. A zenész óriási űrt hagyott maga után, azonban zenésztársa úgy érzi, hogy az évek alatt megfakult Komár emléke. 

Fotó: Schumy Csaba 

Fájlalom, hogy mintha feledésbe merült volna az emléke az elmúlt tíz évben. Igaz, létezik egy Komár László emlékzenekar, de sem koncertek, sem emlékestek nem szerveződtek az emlékére, ahogy film sem készült az életéről. Meg­kerülhetetlen alakja volt a magyar zenei világnak, így ha egyszer emlékkoncerttel tisztelegnének az emléke előtt, a legnagyobb örömmel mondanék igent a fellépésre. Jó, kollegiális kap­csolatban voltunk Lacival, szakmailag is többször működtünk együtt. A színpadon kívül azonban nem jártunk össze, pedig sok közös pont volt az életünkben. Adásztevelen született, ahol nekem is voltak családtagjaim, így pedzegettük, hogy talán távoli rokoni szálak kötnek össze bennünket. Ennek azonban soha nem néztünk utána 

- mondta a Blikknek Novai Gábor.

 

Elkelt Komár háza

Komár László Budapest XI. kerületének hangulatos domboldalában lakott. Aztán 2012. október 17-én Komár súlyos betegség következtében örökre lehunyta a szemét, az egykor nagy baráti összejövetelektől hangos ház csendessé vált. Bár a sztár halála után évekig az énekes özvegye, Krisztina élt az ingatlanban,  a patinás háznak két évvel ezelőtt új tulajdonosa lett.

Véletlenül alakult úgy, hogy pont Komár László egykori otthonát vásároltam meg. Természetesen tudtam, ki ő, de a házat nem kiszemelten találtam, hanem véletlenül

 – kezdte a Blikknek az új lakó.

"2020-ban vásároltam a házat, Komár özvegye, Krisztina azonban a vírushelyzet miatt nem tudott könnyen új otthont találni. Természetesnek tartottam, hogy addig maradhat az ingatlanban, amíg neki jó, és míg nem talál megfelelő lakást magának. Sokat beszélgettünk, kölcsönösen igyekeztünk megkönnyíteni egymás számára a költözés időszakát" tette hozzá az új tulajdonos. A lap információi szerint a zenész özvegye azóta Szentendrére költözött. Gyermeke, Balázs évek óta Ausztráliában él, míg Karolináról semmi hír.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Koholák Alexandra megtörten mesélt tönkrement házasságáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”