RETRO RÁDIÓ

Megszólalt az Exatlon egykori kedvence: A szervezetem összeomlik...

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 10. 23. 18:00

Adu László hónapokkal a játék után is küzd a betegségével, ami miatt fel kellett adnia a küzdelmet.

Mint arról a Ripost hónapokkal ezelőtt beszámolt, szédülései miatt fel kellett adnia az Exatlon All Star versenyét Adu Lászlónak. Már az első napon kiderült, hogy valami nincs rendben a Kihívó egészségével, ezért a produkció orvosai több vizsgálatot is elvégeztek rajta. Az akkori diagnózis szerint az egyensúlyproblémák hátterében a koronavírus szövődményei állhatnak, a vírus ráment a kisagyára, emiatt gyötrik folyamatos szédülések.

Lapunk most megkereste Lacit, hogy érdeklődjön az állapotáról, azonban az egykori közönségkedvenc rossz híreket közölt.

Fotó: TV2

 

Sajnos továbbra is megkeseríti az életemet ez a szédülés. Itthon is a koronavírus szövődményeként könyvelték el a betegségem, viszont nem tudok belenyugodni ebbe. Az egyik orvos azt mondta, hogy egyensúly-gyakorlatokkal orvosolható a problémám, illetve a sportot felejtsem el egy darabig... Még csak arra sem vette a fáradtságot, hogy részletesen átnézze a kinti papírjaimat. Azonban én szeretnék ennek utánajárni, mivel emiatt kellett feladnom az All Start, holott esélyem lett volna a győzelemre, korábban is döntőztem... 15 millió forintot hagytam Dominikán az egészségem érdekében

 - kezdte lapunknak Adu, aki a hétköznapokban is megszenvedi a betegségét.

"A szervezetem összeomlik, ha túl van terhelve. Van, hogy ülőhelyemben is megszédülök. Az a szerencsém, hogy a munkámban eljutottam odáig, hogy nekem dolgoznak az emberek, így nem kell megszakadnom. De amikor van egy-egy keményebb meló, akkor bizony kikészül a testem..." - tette hozzá az építőiparban tevékenykedő Kihívó, aki most arra gyűjt, hogy magánorvos véleményét is kikérje a betegségéről. Adu ugyanis attól is retteg, hogy a koronavírus elleni védőoltásra rosszul reagált a szervezete, nem úgy, ahogy kellett volna.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.