Létrehozva: 2022.10.21.
Módosítva: 2022.10.21.

Megszólalt a 95 éves Baranyi László: A lábam egyszerűen nem akar rendesen működni

Laci bácsi igyekszik kora ellenére is fitt maradni.

Szerző Ripost

A Família Kft. nagypapájának az utóbbi években meggyűlt a baja az egészségével. Először a koronavírus keserítette meg a mindennapjait, kórházba is került, de hősiesen küzdött és megnyerte a csatát. Ám a betegség nem tűnt el nyomtalanul, a szövődmények a mai napig jelen vannak Baranyi László életében. Mindemellett még a lába sem úgy funkcionál, ahogy eddig, de a színész ennek ellenére sem csügged. Pozitívan szemléli a világot, és az sem zavarja, hogy 95 évesen még számítanak rá a színpadon.

Fotó: Knap Zoltán / Bors

A lábam egyszerűen nem akar rendesen működni. Mindent kipróbáltunk, gyógyszereket, kezelést, de valamiért sehogy se akar jó lenni. Az én koromban pedig a műtét már nem opció, így meg kell tanulnom elfogadni ezt a helyzetet. Szerencsére az én drága feleségem segít, na meg lehet nem vagyok mai legény, de én is minden tőlem telhetőt megteszek. Például reggelente tornázom. 95 évesen miért ne legyen fitt az ember? 

- kezdte Laci bácsi, aki csak fizikálisan érzi meg a korát. Elmondása szerint szellemileg teljesen rendben van, és örömmel vállal el munkákat is. 

"Én, akinek a színpad az élete, gondolhatják, hogy nem üldögélek szívesen otthon. Próbálom lefoglalni magam. Kaptam egy új szerepet egy darabban, megvoltak az olvasópróbák is. Nagyon élvezem, és még egy jó darabig szeretném is csinálni."

 

origo.hu

Itt vannak az elképesztő részletek a kínai elnök magyarországi látogatásáról

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó előtt áll Magyarország

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”