RETRO RÁDIÓ

Apja halála miatt lett keményfiú a Sztárban sztár leszek! versenyzője

Angie
Szerző
Angie
Létrehozva2022. 10. 17. 11:30

Amikor elvesztette apukáját, sok minden megváltozott az énekes életében.

Jósa Tamás nagyon örült, hogy vasárnap a Run-D.M.C. tagjait alakíthatta, a Sztárban sztár leszek! színpadán, ugyanis ez a zene visszaidézte számára az édesapjával való kapcsolatát. Sok évvel ezelőtt ezeket a zenéket vitte haza, apukája pedig a 70-es, 80-as évek muzsikáit mutatta meg neki.

Tamás biztos benne, hogy apukája fentről figyelte és büszke volt rá. Az énekes a Ripost-nak elmondta, megviselte édesapja halála és időbe telt, míg lelkileg teljesen feldolgozta a veszteséget.

Fotó: TV2

„Amikor apám elhunyt, felvettem egy álcát. Akkor kezdtem el edzeni is, százharminc kiló felett jártam. Nem nagyon érdekelt semmi a világban, csak bezárkóztam és magammal foglalkoztam. Apukám már tíz éve, hogy elment, de emlékszem, akkor végérvényesen felvettem a keményfiú imidzset” - kezdte Tamás, aki bár önálló életet élt, szülője elvesztése után tudatosan megkeményítette a páncélját.

„Így volt könnyebb, mert bele tudtam kapaszkodni valamibe, hogy az akkori világom számára egy egészségesebb képet tudjak mutatni. Őrült nagy változást hoztam az életembe. Nagyváradról költöztem ide Budapestre és megtanultam úgy önálló életet élni, hogy közben négyen vagyunk testvérek, a szüleink elváltak és az édesapám elhunyt” - mondta őszintén Jósa Tamás, aki mára megtanulta azt is, hogy mikor kell levetni a páncélt és befogadni a jó dolgokat.
 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.