tóth gabi
Aki nézi Gáspárék ténykedését az Ázsia Expresszben, az hinni kezdett abban, hogy a szerelem örök.
Gáspár Bea és Gáspár Győző szerelmének története még akkor is mesébe illő, ha tudjuk, hogy a kapcsolatuk koránt sem volt mentes a hullámvölgyektől, sőt tulajdonképpen 30 éve minden nap felülnek a hullámvasútra és mennek körbe, körbe. Az együtt töltött éveik száma mindenképpen irigylésre méltó, de minimum megsüvegelendő. Az Ázsia Expresszből pedig mindenki számára világossá vált, hogy az ő frigyük tényleg az égben köttetett és nincs erő, ami elválaszthatja őket egymástól.
Gáspárék egymást támogatva, néha egymásba kapaszkodva küzdik le sorra az akadályokat és haladnak előre. Olyannyira jól csinálják, hogy a TV2 kalandreality-jének keddi adásában meg is szerezték a védettséget jelentő sárga pólókat, vagyis biztosan továbbjutnak a következő hétre. Hogy ennek ellenére küzdenek-e tovább a héten még megszerezhető medálokért, vagy a pihenést választják, az szerda este kiderül. De addig is nézzük vissza a pillanatot, amikor már biztosak lehettek benne, hogy ők húzták be a napot.
Amikor kiértünk és kikötöttünk, azt éreztem, hogy mennyi mindent megoldottunk már az életben, és hányszor kikötöttünk már együtt. Együtt, nem külön! Mindig voltak az életben olyan hullámok, olyan vizes utakon mentünk keresztül, hogy ez nem sikerült, vagy az nem jött össze, de mindig, mikor együtt ülünk a hajóban, beérünk a célba
– mondta Gáspár Győző, miután nem sokkal a cél előtt partot értek. Talán a mondatai itt-ott sántítanak, de a tartalmát mindenki érti és érzi.
Mi ez, ha nem az élet egyetemes igazsága?!