
Szomorú bejelentést tett a magyar színész, ezért nem mehet haza
Trill Zsolt szerint szülőföldjén egyre rosszabb a magyarság helyzete.
A kárpátaljai születésű Trill Zsolttal a szülőföldjén kialakult válsághelyzetről, az ott élő magyarság sorsáról beszélgettünk. Találkozásunk óta még drámaibb a helyzet, már nemcsak a sorköteles férfiak, de a nők sem mehetnek haza látogatóba, illetve hazamehetnek, csak nem engedik őket vissza.
Amíg ez a szörnyűséges háború ki nem tört, mi, beregszászi színészek, köztük mi ketten is a feleségemmel, Szűcs Nellivel jöttünk-mentünk, jártunk haza folyamatosan, csináltuk az előadásokat, játszottunk itt is, ott is. Ezt az egészet én úgy tekintem, hogy mi itt is, ott is otthon vagyunk. Számomra az, hogy határ, nem lényeges, mert ez mégiscsak egy életérzés. Az, hogy tettek valamikor oda egy határt, engem az nem érdekel
– mondta el a Metropolnak a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze, aki a beregszászi Illyés Gyula Magyar Színház alapító tagja is. Azt is elárulta, hogy a háború kezdete óta nem ment haza, sőt, a beregszászi színház minden férfi tagja itt van Budapesten.

Ahogy most kinéz a helyzet, bennem vannak kétségek, hogy lesz-e ez másként, de bízzunk benne, hogy újra győz az ép elme, aztán fogjuk tudni csinálni a színházat, és egyáltalán normális életet élni odahaza is
– jelentette ki Trill Zsolt, aki szerint egyre szomorúbb a helyzet, a városban például magyar szót szinte nem lehet hallani, aki megszólal magyarul, bármikor följelenthetik.
Szerintem sokkal rosszabb a helyzet, mint a Szovjetunió idején. Az elmúlt 30 év alatt is végtelenül romlott a helyzet, de amibe most beletorkollott, ez tragédia. Lényegét tekintve szerintem el akarnak pusztítani bennünket. Százezer, százötven ezer magyar nem tétel nekik
– vélekedett borúlátón a színész, aki Volodimir Zelenszkij ukrán elnökről is lesújtó véleménnyel van.
Az hogy ez a színésznek nevezett, de inkább standup comedy-s fiú határokat hazudik, és átlép mindenféle dolgokat, és egyszerűen ő maga nem tudja szerintem, hogy mit csinál, ez egy végtelen tragédia
– fogalmazott Trill Zsolt, akit a Magasságok és mélységek című filmben Erőss Zsoltként láthatunk a moziban és novemberben a Kaukázusi krétakörben a Nemzeti színpadán.
Nemcsak az a baj, hogy játszani nem mehetünk haza, nekünk mindenünk ott van: ott vannak a sírjaink, a fáink, a szüleink, a rokonaink, mindenünk az égvilágon. Az egész pár száz éves életünk ott van, meg hát remélem, a jövőnk is ott van. Ha már egy párszáz évet ott kihúztunk, mindig rosszabb és rosszabb helyzetben, akkor már remélem, hogy még az unokáink is el fognak oda jutni vagy ott fognak tudni élni
– mondta bizakodva a kárpátaljai születésű színész.






