Marics Peti
Szerencsére egyre többen vállalják fel, hogy szakemberhez fordultak.
Sokáig tabutémának és némileg elítélendőnek számított, ha valaki pszichológushoz fordult, hogy feloldja a lelki elakadásait és fejlődjön. Ma már szerencsére ez egyáltalán nincs így, sőt, egyre több híresség vállalja, hogy felkeresett egy szakembert.
Sokszor ugyanis nem tudnak megbirkózni az őket körülvevő felhajtással, a mindennapi problémákkal, vagy éppen a hirtelen jött változásokkal.
Összeállításunkban most öt híresség ingatag érzelmi világát mutatjuk be, sőt azt is eláruljuk, hogyan tudtak megszabadulni súlyos lelki gondjaiktól.
Nincs mit szépíteni, 2022 eddig nem Csuti legjobb éve! Januárban kiderült, hogy tönkrement a házassága két kisgyermeke anyjával, Kulcsár Edinával, akire újra rátalált a szerelem a rapper, G.w.M személyében. Bár Csutinak is lett egy új párkapcsolata, az a románc nem tartott sokáig. Nemrég azt is bejelentették, hogy Edina gyermeket vár a rappertől, ami egy újabb csapás volt az influenszer számára. Ha ez még nem lenne elég, az is benne van a pakliban, hogy a kisbaba majd Csuti vezetéknevét fogja viselni, hiszen még nem mondták ki a válást. Ezek után nem csoda, hogy Csuti beismerte, felkeresett egy pszichológust, mert érezte, hogy összecsaptak a hullámok a feje fölött.
A műsorvezető sokáig csak álmodozhatott az anyaságról, ez pedig érthető módon lelkileg is megviselte őt. Meddősége miatt pszichológushoz fordult a TV2 sztárja, a beszélgetéseknek pedig végül meglett az eredménye! Mi sem bizonyítja ez jobban, mint hogy Nóri és férje, Nánási Pál körül ma már két tündéri gyerek rohangál.
Az énekesnő életében számos nehéz időszak volt már, szörnyű múltbeli élményei és magánéleti kudarcai is hozzájárultak pánikbetegsége kialakulásához. A felnőtté válás nehézségeivel is akadtak problémái Tóth Gabi nővérének, aki végül egy pszichológus segítségével túljutott lelki válságán. Ezenkívül önéletrajzi könyvének megírása és a zene szeretete is hozzásegítette mostani kiegyensúlyozott életéhez és a boldog párkapcsolatához.
A fuvolaművész pokoli időszakon ment keresztül az elmúlt hét évben. Volt ebben a periódusban fájdalmas szakítás, több közeli kollégáját és az édesapját is eltemette, a napokban az anyósát vesztette el, és a magánélete is romokban volt, ezért fordult szakemberhez.
"Talán kicsit közhelyes, de működik az életemben ez a hétévenkénti periódus. Szakmailag és a magánéletemben is megfigyelhető ez... A mostani hét évnek nyáron lesz vége, és hogy őszinte legyek, most nagyon várom, hogy lezáruljon. AZ életem egyik legintenzívebb, mélyebb, elengedős, kegyetlenül nehéz időszaka volt. A kiskutyám halálával kezdődött, aztán meghalt két nagyon közeli zenész barátom is. Ezek után vesztettem el a szeretett édesapámat, túl vagyok egy nagyon nehéz szakításon. Kedden pedig meghalt az anyósom, aki nagyon közel állt a szívemhez" - mondta a Borsnak tavaly Horgas Eszter.
Külföldi vizekre evezve nem meglepő, hogy Shakira is pszichológushoz fordult, miután a Gerard Piquével történő szakítás padlóra küldte őt. A kolumbiai énekesnő júniusban, 12 év után vetett véget kapcsolatának a Barcelona futballsztárjával, akit sajtóhírek szerint hűtlenségen kapott. A 45 éves popdíva fájdalmát tovább mélyítette, hogy a nála tíz évvel fiatalabb spanyol hátvéd nemrég már nyilvánosan jelent meg új szerelmével, az internetet pedig bejárta a felvétel, amelyen egy koncerten csókolóznak.