Létrehozva: 2022.09.08.
Módosítva: 2022.09.08.

Megkezdte az elvonót az RTL sztárja

Molnár Guszti bocsánatkérő leveleket írogat feleségének.

Bevonult az elvonóra Molnár Gusztáv, miután önerőből nem tudta legyőzni alkoholizmusát. A Bors megkeresésére a színész felesége adott helyzetjelentést egykori szerelméről.

Fotó: Bors

 

Minimális a kommunikáció, csak a legszükségesebbekről beszélünk, de tudom, hogy gyógyul és jó helyen van. Kézzel ír nekem leveleket és feladja postán. Ezek bocsánatkérő levelek, elismeri, hogy sok mindenben hibázott, és hogy az alkoholizmusa miatt ment tönkre a házasságunk. Sajnálja, hogy nem volt képes viszonozni a tőlem kapott szeretet. Tudja, hogy vége a kapcsolatunknak, és reméli, hogy majd egyszer barátként le tudunk ülni beszélgetni 

 

– mondta el Fazekas Vivien, aki azonban még nem szeretne négyszemközt beszélni vele, ezért nem is megy be hozzá az elvonóra. Emlékeztetett rá, hogy korábban is minden szép szó vagy tett után jött egy rossz. 

Védekező mechanizmus volt a részemről, hogy eldöntöttem: el kell engednem. De ez egy borzasztó nehéz folyamat, magára hagyni egy beteg embert 

– hangsúlyozta a váló félben lévő feleség, aki bár önmaga csalódott Gusztiban, mégis bízik benne, hogy talál majd egy párt, és a karrierjében is újra megleli a helyét. Vivien egyébként az embert próbáló időszak ellenére jól van, ami nagyrészt hétéves kisfiának köszönhető.

Nagyon érett kisfiú, az ő szintjén mindent megbeszéltünk, és rengeteg erőt adott nekem. Május óta látta, hogy Guszti beteg, kórházból kórházba jár. Hiányzik neki Guszti, de pozitívan állunk hozzá, elfogadtuk, hogy ő a múltunk, és csak a szépre emlékszünk

– fogalmazott az édesanya, akiben egyelőre sok a csalódottság és a harag, időre van szüksége, hogy higgadtan tudjon beszélni egykori kedvesével. 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek