Létrehozva: 2022.09.12.
Módosítva: 2022.09.12.

A síron túlról békíti ki az unokáit II. Erzsébet királynő

A múlt héten elhunyt uralkodónak régi vágya teljesül.

Halála után teljesülhet II. Erzsébet királynő egyik legnagyobb vágya, miszerint unokái, Vilmos herceg és Harry herceg kibékülnek egymással. III. Károly király fiai között két évvel ezelőtt romlott meg a viszony, amikor Harryék úgy döntöttek, hogy kilépnek a királyi család kötelékéből és Amerikában kezdenek új életet.

Ezután botrányos interjút adtak Oprah Winfrey-nek, és azóta is minden fronton próbálják úgy beállítani a brit rokonságot, mintha elvetemülten gonoszak lennének. 

Fotó: AFP

A királynő múlt csütörtöki halálával azonban minden megváltozott. Udvari források szerint nem III. Károly király parancsolt rá a fiúkra, hogy a feleségeikkel együtt vonuljanak fel a gyászoló tömeg előtt megnézni a Buckingham-palotához kihelyezett virágokat, hanem Vilmos nyújtott olajágat az öccsének azzal, hogy elhívta őket.

Mindez pedig még nem semmi: a The Sun értesülései szerint most minden esély megvan arra, hogy a testvérek elássák a csatabárdot és kibéküljenek egymással. Sőt, már arról is tárgyalások folynak, hogy a királynő temetésén Harry és Vilmos egymás mellett állnak majd. 

"Most már nem ott tartanak, mint másfél éve a nagyapjuk, Fülöp herceg temetésén, amikor külön voltak a gyászoló menetben. Ha nem is gyorsan, de változnak köztük a dolgok, jó irányban" - mondta el egy informátor a The Sunnak.

A bizalmatlanság érzése azonban még tagadhatatlanul ott van a levegőben, nemcsak a családtagok, de az alattvalók részéről is: Harry ugyanis hamarosan kiadja a botránykönyvét, amiben állítólag leleplezi a családtagjait, így félő, hogy végül aprópénzre váltja a testvére szeretetét és előzékenységét. 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek