„Tudtam, hogy össze kell szednem magamat” - könnyek között szólalt meg a magyar legenda

A Karthago zenekar már töretlenül, 43 éve ugyanazokkal a tagokkal lép színpadra, és ebbe az sem rondított bele, hogy a zenekar billentyűse megküzdött a gyilkos kórral az elmúlt években. 5 évvel betegsége után most már, állítása szerint, teljesen felépült, de volt egy időszak, amikor nem látta a boldog befejezést.

„Azt hittem, ott van végem”

„Eleinte nagyon féltem a haláltól. Megszenvedtem a betegségemet, és féltem, nem élem meg a 70-et” – kezdte Gidófalvy Attila a Borsnak, de a téma komolysága ellenére Attila a tőle megszokott módon pozitívan folytatta életének meséjét. „Megterhelő volt a műtét időszaka. Egyszerre minden megtámadta a testemet, ami valaha megtámadhatta. Szerencsére megtörtént az őssejtbeültetésem, de fontosnak tartom azért megjegyezni, hogy a sajátomat kaptam. Ebből is látszik, hogy bármi történjen, a szervezetem és a testem hihetetlenül erős. Eleinte azt hittem, ott van végem, de rá kellett jönnöm, hogy van miért élni! Mindezek ellenére nem kértem számon semmit az élettől. Igaz, nem láttam a fényt az alagút végén. Vesztésre álltam. És küzdöttem. És elestem. De végül, mint minden hőstörténetben; felálltam és győztem” – nyilatkozta a rocklegenda, aki kicsit bele is vezetett minket, hogy miért is látja úgy, hogy érdemes még élnie.

„Tudtam, hogy össze kell szednem magam”

„Mikor véget ért az őssejtbeültetés utáni me­lankóliám, elkezdtem azon gondolkozni, hogy amit megadott az Úristen, azt a lehető legszebben kell megélni. Tudtam, hogy össze kell szednem magamat és én ezt is tettem. Igyekszem mindent a lehető legszebben megélni. Imádom a feleségemet, imádom a két gyönyörű gyermekemet, és szerelmes vagyok a kis négy hónapos unokámba. Csodálatos és gyönyörű kislány. Én ezért vagyok. Az én dolgom, hogy átadjak a kis jövevényeknek mindent, amit életem során megtanultam. És mindent igyekszek is átadni, amíg még van rá lehetőségem. Ennél nagyobb ajándékot és lehetőséget soha nem is kaphattam volna. Miattuk éri meg felkelni, lefeküdni. Egyszerűen miattuk éri meg élni! Nem tudom mihez kezdenék nélkülük” – mesélte Attila, aki ezen a ponton egy kicsit elpityeredett, majd elmondta, hogy édesapja mennyit jelentett neki. Elmesélte, miért érzi kötelességének, hogy ott legyen a családja mellett.

„Fontos, hogy ott lehessek a gyerekeknek. Ezt azért mondom, mert az én apám is ott volt mellettem. Többnyire neki köszönhetem, hogy nekem mindenem megvolt. Szegény már elment, de amíg élt, addig mindent megtett értem. Szeretnék én is ilyen lenni. A családnak és a szeretteinknek meg kell adnunk mindent, segítenünk kell nekik és amennyire lehet, ki kell taposni előttük egy kicsit az utat. Majd lelépnek róla, de egy ideig segít nekik a haladásban. Ez az én misszióm” – tette hozzá Gidó.